Irány a benzinmennyország

Elhunyt a Ford Mustang "atyja"

A sportautó konstrukcióját vezénylő mérnök 86 éves korában, illinois-i otthonában hunyt el még március 5-én, haláláról azonban csak most számoltak be. Frey Hal Sperlich és Lee Iacocca oldalán alig 18 hónap alatt álmodta és építette meg minden idők egyik leghíresebb autóját.

A hatvanas évek első felében megjelent Mustang pillanatok alatt népszerű lett, a várt 90 ezer helyett már az első évben 400 ezret adtak el belőle, megmentve az összeomlástól az amerikai autógyárat. A Mustang annak idején azért is készülhetett el olyan gyorsan, mert gyártásánál más járművek részeit is felhasználták. Az autó mégis egyedi megjelenést kapott, és világhírre tett szert - mind az utcákon, mind pedig a filmekben. A sportkocsi több százszor sörpört végig a filmvásznon, két ízben még James Bond kalandjainak is részese volt.

A San Franciscó-i zsaruban Steve McQueen is egy Mustang GT-vel száguldott a nagyváros utcáin a mozitörténelem részévé vált 12 perces üldözési jelenetben 1968-ban.

Érdekesség azonban, hogy - bármennyire az amerikaiak jelképe volt is -, a Mustang mégis Európában, a francia Riviérán mutatkozott be a filmszerető közönségnek, méghozzá Louis de Funes Saint Tropez-i csendőr című 1964-es vígjátékában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.