Közlekedés
BKK: több mint kétmillió forintot fizetett tavaly egy bliccelő
A bliccelésért kiszabott legnagyobb büntetés tavaly több mint kétmillió forint volt.
2024.01.16 08:40MTIA bliccelésért kiszabott legnagyobb büntetés a múlt évben több mint kétmillió forint volt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Azt írták, hogy 2021 óta szigorúbban lépnek fel a jegy vagy bérlet nélkül utazókkal szemben, és a pótdíjkezelési eljárások is hatékonyabbá váltak. A szigorúbb követeléskezelés miatt évente több ezer fizetési meghagyást és végrehajtási eljárást indítanak.
A múlt évi legnagyobb büntetések listáját a kétmilliós összeg vezeti, a második helyen egy több mint 1,6 milliós, míg a harmadik helyen egy több mint 1,4 milliós büntetés szerepel, de még a tizedik helyen lévő is meghaladta az egymillió forintot.
Közölték azt is, hogy a legmagasabb összegű pótdíjbefizetés két végrehajtási eljárásból, több tucat rendezetlen pótdíjazás alapján adódott össze.
A ténylegesen befolyt pótdíjak tartalmazzák a pótdíjtartozást és járulékait, az évek alatt rárakódó kamatokat és a végrehajtási eljárások költségeit is - fűzték hozzá.
A legmagasabb egyösszegű befizetés 2020-ban volt, 2 797 400 forintra rúgott.
Kitértek arra is, hogy 2023-ban 227 200 ellenőrzés zárult pótdíjazással (5 százalékkal több, mint 2022-ben), és 19 ezer pótdíjazott választotta a 2022 őszétől rendelkezésre álló kedvezményes rendezési lehetőséget, azaz bemutatta a pótdíjazást követően vásárolt bérletét.
A közlemény szerint 2023-ban a pótdíjazások 63 százalékát rendezték helyszínen, az ebből befolyó összeg (1,7 milliárd forint) 35 százalékkal haladta meg az azt megelőző évit.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


