Közlekedés
Pénteken fuvarozók lezárják a szlovák-ukrán határt Felsőnémetinél
Az UNAS két héttel korábban Felsőnémetinél már tartott egy egyórás figyelmeztető blokádot a lengyel-ukrán határt már hetek óta lezárva tartó lengyel szállítmányozók támogatására.
2023.11.30 12:42MTIHatározatlan idejű blokádot hirdettek, és pénteken 15 órától lezárják a szlovák-ukrán határt Felsőnémetinél (Vysné Nemecké) szlovák fuvarozók - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a blokádot szervező Szlovák Szállítmányozók Uniójának (UNAS) közlésére hivatkozva.
A szlovák fuvarozók szervezete a blokáddal azt szeretné elérni, hogy az Európai Bizottság azonnali hatállyal állítsa vissza az ukrán járművekre vonatkozó szállítmányozási engedélykötelességet, amelyet a bizottság az ukrajnai konfliktus kezdetét követően törölt el. Az UNAS két héttel korábban Felsőnémetinél már tartott egy egyórás figyelmeztető blokádot a lengyel-ukrán határt már hetek óta lezárva tartó lengyel szállítmányozók támogatására.
"Tiltakozó akciónkkal arra akarunk rámutatni, hogy a kialakult helyzetre azonnali megoldások kellenek" - írta állásfoglalásában az UNAS. Rámutattak: azzal, hogy a bizottság az ukrajnai konfliktus kezdetét követően az ukrán fuvarozók számára eltörölte a szállítmányozási engedélyek addig alkalmazott rendszerét, teljesen ellehetetlenítette a szlovákiai fuvarozókat.
A blokádot az UNAS azt követően jelentette be, hogy követeléseikről egyeztetett a szlovák közlekedésügyi tárcával, amely állásfoglalásában megerősítette: tiszteletben tartják a fuvarozók tiltakozási jogát, és a szervezettel abban egyeztek meg, hogy a blokádot úgy tartják meg, hogy a lehető legkevésbé zavarja meg a határ környékén lakók életét.
A szlovák fuvarozó szervezet bejelentése szerint a blokáddal a kamionforgalmat korlátozzák; óránként csak négy kamiont engednek át a határon. Hozzátették: a blokáddal nem akadályozzák majd a humanitárius és katonai segélyeket, illetve az élő állatokat vagy hűtött árut szállító teherforgalom áthaladását.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06