Közlekedés
Kiemelt figyelmet fordít az útmenti növényzet kaszálására a Magyar Közút
Ennek nemcsak esztétikai, hanem közlekedésbiztonsági szerepe is van.
2023.06.02 22:30MTIIdén kiemelt figyelmet fordít az útmenti növényzet kaszálására a Magyar Közút Nonprofit Zrt. - közölték pénteken az MTI-vel, rámutatva: ennek nemcsak esztétikai, hanem közlekedésbiztonsági szerepe is van.
Az elmúlt időszak csapadékos és meleg időjárása rendkívüli módon kedvezett az útmenti növények növekedésének is, így a társaság 80 mérnöksége, ahol csak lehetett, két műszakban vagy túlórákban, kora reggeltől késő délutánig végezte a kaszálási munkákat - írták.
A közlemény szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával az elmúlt hetekben a 31 ezer kilométernyi közúthálózat mentén, az útkoronán belül az első körös kaszálási munkákkal végeztek, ami mintegy 145 millió négyzetméternyi felületet érintett. Az újabb körben az árkokon túli területekre fókuszálnak, hogy nagyobb beláthatóságot biztosíthassanak a közlekedők számára.
Hangsúlyozták: az útmenti területek kaszálása mindig is hatalmas feladatot jelentett a Magyar Közút számára, hiszen mintegy 200 millió négyzetméternyi zöld felületet kell gondozniuk.
A Magyar Közút a következő hetekben is folytatja a kaszálást, a sofőröktől emiatt figyelmet és megértést kér.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06