Ellátás
Elindult a terézvárosi Időstaxi, a kerület idős lakosai ingyen vehetik igénybe
Új, a kerületben ingyenesen igénybe vehető szolgáltatással, az Időstaxival segíti mostantól a terézvárosi önkormányzat a kerületben élő időseket.
2023.03.30 09:57MTIA kezdeményezés célja, hogy az életkorukból, egészségi állapotukból adódóan nehezebben mozgó lakosok könnyebben intézhessék hivatalos ügyeiket, juthassanak el egészségügyi vizsgálatokra, kezelésekre, "hogy Terézvárosban ezáltal még jobb legyen idősnek lenni."
Az Időstaxit a VI. kerületben élő 60 év felettiek vehetik igénybe egyebek közt egészségügyi intézmények felkereséséhez, hivatalos ügyek személyes jelenlétet igénylő intézéséhez, bevásárláshoz vagy éppen szociális intézménybe költözéshez - írták.
Az Időstaxi használatához a tervezett utazás előtt öt nappal, hétköznap 10 és 14 óra között kell jelezni az igényt a 06 (70) 938-3833-as telefonszámon - tudatták, hozzátéve: a szállítás a kerület határain belül ingyenes, a főváros területén belül pedig ezer forintot kell fizetni érte.
Kitértek arra is, hogy a szolgáltatást biztosító Terézvárosi Gondozó Szolgálat az orvosi vizsgálatokhoz vagy az ügyintézéshez szükség esetén kísérőről is gondoskodik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


