Üzemanyag-ellátás
A közösségi közlekedéssel elérhető megtakarításra hívja fel a figyelmet a MÁV-Volán csoport
Még akkor is körülbelül fele annyiból ki lehet jönni, ha városi helyi bérletet kell váltani a vasúti vagy a buszbérlet mellé.
2022.12.18 22:49MTIAz üzemanyagárak változása miatt most még inkább érdemes a közösségi közlekedést választani, az ingázás nagyjából háromszor annyiba kerül azoknak, akik autóval járnak dolgozni - erre hívta fel a figyelmet a MÁV-Volán csoport az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
Még akkor is körülbelül fele annyiból ki lehet jönni, ha városi helyi bérletet kell váltani a vasúti vagy a buszbérlet mellé - jelezték.
Idén már a járványhelyzet előtti időszak utasforgalma tapasztalható a közösségi közlekedési társaságok járatain, a MÁV-Volán csoport utasszáma a 710 milliót is elérheti 2022 végére. A közlemény szerint ahhoz, hogy még többen szokjanak át a vasúti vagy a buszos utazásra, az autósoknak is vonzó menetrendi év kezdődött december 11-től.
A közlekedési vállalatcsoport ismertette: a Vác és a Nyugati pályaudvar közötti 34 kilométerre a dolgozói bérlet havi 24 600 forintba kerül, autóval a havi költés eléri a 73 ezer forintot. Budapest és Székesfehérvár között 67 kilométer a távolság, ezen a viszonylaton 49 800 forint a bérlet, autóval ingázva viszont 143 648 forintot kell üzemanyagra költeni. Budapest és Szolnok között a vonatbérlet 71 200 forintba, az autózás 214 400 forintba kerül.
Példaként említették, hogy a buszbérletek ára is általában harmadannyiba kerül, mint a napi autós ingázás üzemanyagköltsége.
Aszódról Budapestre egy teljes árú havi dolgozói bérlet 28 500 forintba kerül, ennyi pénzből ugyanakkor 42,5 liter üzemanyagot lehet tankolni, amit nagyjából 7 nap alatt elfogyasztanak a fővárosba ingázók. A Budapest és Százhalombatta közötti távra 21 400 forintot kell fizetni a buszbérletért, ugyanezt a 30 kilométeres távot 64 320 forintos üzemanyagköltséggel lehet megtenni a havi ingázásoknál.
Az árak a 30 napos, teljes áru vonat- és buszbérletre vonatkoznak, míg a gépkocsiknál 1 utasra, 20 munkanappal számolt a közlekedési társaság, és kizárólag az üzemanyagköltséget vette figyelembe. A személyautóknál az átlagfogyasztást 8 literrel, az átlagos üzemanyagköltséget pedig 670 forinttal számolták.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:23 Izraeli védelmi minisztere az önvédelmi jog tagadásával vádolta a hágai főügyészt
- 12:33 Donald Tusk: Varsó 300 millió eurós hitelt vesz fel az EIB-től az európai légvédelemhez kapcsolódó műholdprogramra
- 11:23 Elmozdították a hídomlást okozó konténerszállítót Baltimore kikötőjének bejáratából
- 10:27 Vlagyimir Putyin felvette a kapcsolatot az ügyvezető iráni elnökkel
- 9:21 Orosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
- 8:59 Cannes - Kevin Costner is saját vagyonából finanszírozta új westernfilmjét
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06