Közlekedés

BKK: befejeződött az Október huszonharmadika utca felújítása Újbudán

A több mint 21 ezer négyzetméter útpálya teljes átépítése mellett erősített aszfaltburkolatot kaptak a buszmegállók, valamint azok peronjai és a járdák is.

2022.08.01 22:30MTI

Befejeződött a felújítás a XI. kerületi Október huszonharmadika utcában és az Irinyi József utcában: a Fehérvári úttól a Bogdánfy utca kereszteződéséig megújult az útburkolat, a járda és a vízvezeték, valamint forgalomfigyelő kamerákat is telepítettek több helyen - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.

A BKK közleménye szerint a tavaly ősszel megkezdett beruházás során a több mint 21 ezer négyzetméter útpálya teljes átépítése mellett erősített aszfaltburkolatot kaptak a buszmegállók, valamint azok peronjai és a járdák is.

A Petőfi híd felé vezető irányba két ivóvíz-gerincvezeték kiváltására is szükség volt - írták.

Mint olvasható, az ottani bevásárlóközpont előtti szakaszon külön kanyarodó sávot alakítottak ki a parkolóba érkezőknek és külön a visszafordulóknak. A gyalogátkelőhelyek megvilágítása érdekében megújították a közvilágítást is.

A BKK közölte: az útfelújítással párhuzamosan az Irinyi József utcában és az Október huszonharmadika utcában létrejött a pesti nagykörúti kerékpársávok folytatása Budán, köszönhetően annak, hogy a Fehérvári úttól a Bogdánfy utca kereszteződéséig kétoldali irányhelyes kerékpársáv épült 234 méter hosszúságban.

A kerékpársávok kialakításával a gépjárműforgalmi sávok száma nem változott - írták.

A kommüniké szerint az útfelújítás a fővárosi önkormányzat 2020-2023. évi útfelújítási programjának keretében valósult meg a Budapest Közút Zrt. megbízásából. Nyílt közbeszerzés lefolytatása után a kivitelezési munkákat a Colas Út Zrt. végezte. A beruházás teljes nettó költsége 770 millió 522 ezer 831 forint volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.