Közlekedés

Június 20-tól lezárják a budai alsó rakpart egy szakaszát

A Lánchíd felújítási munkálatai miatt.

2022.06.09 22:30MTI

Június 20-tól várhatóan két hónapra lezárják a Lánchíd felújítási munkálatai miatt a budai alsó rapkart Döbrentei tér és Halász utca közötti szakaszát, ugyanakkor ebben az időszakban a pesti alsó rakparton a hét minden napján, így hétvégente is lehet majd gépjárművel közlekedni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) beruházási igazgatója a csütörtöki bejáráson.

Horváth László elmondta, a híd alját érintő felújítási munkálatok miatt az állványzatot be kell hozni a rakpart fölé, és ez nem tesz lehetővé a gépjárműforgalom fenntartását. A budai alsó rakparton gépjárművel közlekedőknek fel kell majd hajtaniuk a Halász utcai, illetve a Döbrentei térnél lévő felhajtónál - közölte.

Mint mondta, körülbelül egy évvel ezelőtt kezdődött el a híd útpályájának a felújítása. A Lánchíd rekonstrukciója a megszabott határidőn és a biztosított költségkereten belül zajlik, újratervezésre nem volt szükség. Az év végéig az útpálya elkészül, a híd teljes felújítása jövő őszre befejeződik - közölte Horváth László.

Puskár Anett, a felújítást végző A-Híd Zrt. kommunikációs vezetője azt mondta: a munkálatok ütemterv szerint haladnak, a híd közepétől a partok felé haladva végzik az útpálya megerősítését. A hidat 94 acél pályatábla alkotja majd, ezek közül már csak 10 hiányzik.

A BKK a felújítás részleteiről beszámoló közleménye szerint a budai hídfőnél a kivitelező szakemberei átépítik a partközeli - a rakparti forgalom mellett eddig hozzáférhetetlen - szerkezeti részeket, illetve kijavítják az acélszerkezeten lévő hibákat. Csak ezután tudják ezen a szakaszon is a helyükre emelni és beépíteni a régi vasbetont váltó új acél útpályát, valamint a járdát alkotó acélelemeket. Emellett kicserélik a magasságkorlátozást figyelmen kívül hagyó járművek miatt korábban megsérült szélrácsokat, végül elvégzik a korrózióvédelmi munkákat is - írták.

Közölték, ehhez át kell építeni és munkaszintre süllyeszteni a felújításhoz használt állványzatot a rakparti útpálya felett, így június 20-tól augusztus közepéig ideiglenesen lezárás lesz az érintett szakaszon. Erre azért van szükség, mert az útpálya fölé eső szerkezeti munkákhoz szükséges munkatér a közúti űrszelvénybe lóg, így az állványzat alatt nem férnek el biztonságosan a járművek. Az állványon veszélyes munkát végző dolgozók, valamint a munkaterület alatt közlekedők biztonságát nem lehet a közúti forgalom fenntartása mellett biztosítani - mutattak rá.

A BKK közleménye szerint Óbuda felől, déli irányba a Halász utcáig haladhatnak a gépjárművel közlekedők. Ott fel kell hajtaniuk a Fő utca irányába, majd a Fő utca - Alagút - Alagút utca - Attila út - Krisztina körút - Szent Gellért rakpart és Műegyetem rakpart útvonalon, vagy a Fő utca - Lánchíd utca - Apród utca - Krisztina körút - Szent Gellért rakpart és Műegyetem rakpart útvonalon haladhatnak.

Felhívták arra is a figyelmet, hogy a Halász utcai felhajtó szűk kapacitása miatt a Margit hídnál sem lehet majd lehajtani déli irányba az alsó rakpartra.

Északi irányba a Döbrentei térig lehet közlekedni. Onnan az Attila út irányába haladhatnak tovább a gépjárművel közlekedők az Attila út - Alagút utca - Alagút - Fő utca - Jégverem utca - Bem rakpart, vagy az Attila út - Lánchíd utca - Fő utca - Jégverem utca - Bem rakpart útvonalon, és a Halász utcától térhetnek vissza a budai alsó rakpartra,

A teherforgalomnak érdemes az Árpád híd-Hungária-gyűrű-Rákóczi híd útvonalon közlekednie - olvasható.

A Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakasz ideiglenes lezárásának ideje alatt a pesti alsó rakpartot nem nyitják majd meg hétvégente a gyalog vagy mikromobilitási eszközzel közlekedők előtt.

A BKK tudatta azt is, hogy már szerkezetkész állapotban vannak a hídfőkben lévő aluljárók, a betonozási, vasszerelési és szigetelési munkák után a budai aluljáróban a burkolat alatti elektromos védőcsövek lefektetésénél tartanak a szakemberek. Folyamatban van a pesti oldalon a 2-es és 2M villamosvonal melletti kőfelületek tisztítása, valamint javítása: először a falfirkákat távolítják el ott, ahol a védőtávolság ezt lehetővé teszi, és a szakemberek munkája nem zavarja a közösségi közlekedést. Továbbá zajlik a híd parti nyílásaiban az új járdákat fogadó tartószerkezetek helyszíni javítása, valamint sátrak alatt festik a láncok alsó szakaszát, a híd új pályaelemeit és a kijavított tartószerkezetet.

A Lánchíd felújítása 2021 tavaszán kezdődött el az A-Híd Zrt. kivitelezésében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.