Közlekedés
BKK: minden negyedik fővárosi használja a BudapestGO alkalmazást
Az első hónap statisztikája alapján egyértelmű favorit lett a digitális vonaljegy, emellett az időalapú termékeket is több ezren kipróbálták már.
2022.03.18 12:55MTIMár több mint félmillióan használják a február közepén indult BudapestGO alkalmazást, amellyel utazást lehet tervezni, jegyet lehet vásárolni, és az aktuális forgalmi helyzetről is tájékozódni lehet - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
A BKK közleménye szerint az első hónap statisztikája alapján egyértelmű favorit lett a digitális vonaljegy, emellett az időalapú termékeket is több ezren kipróbálták már.
A BudapestGO felhasználóinak száma napról napra növekszik, március 17-én már a félmilliót is átlépte. A fővárosban közlekedők eddig körülbelül 1,5 millió útvonalat, azaz 12 millió kilométernyi utazást terveztek meg az új alkalmazással, az utazások átlagosan 31 perc hosszúságúak voltak - olvasható.
Mint rámutattak, ma már vonaljegyet és időalapú jegyeket is vásárolhat az, aki telepíti telefonjára a BudapestGO alkalmazást.
A BKK ügyfelei egy hónap alatt 140 ezernél is több jegyet és bérletet vettek az új applikációban. Az egyik legnépszerűbb termék továbbra is a digitális vonaljegy, amiből összesen 90 ezer darabot váltottak az elmúlt hetekben, emellett több mint 10 ezerszer használták a márciusban debütáló 30 és 90 perces időalapú jegyeket is.
Csaknem ezer ügyfél bekapcsolta a bérletmegújítás-funkciót, ezért nekik nem kell aggódniuk, hogy elfelejtik megvásárolni az új bérletüket, hiszen azt automatikusan megújítja a rendszer - írta a BKK.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
- 12:45 A látogatók előtt született alpaka csikó a Szegedi Vadasparkban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06