Közlekedés
Nyílt napot tart a Gyermekvasút vasárnap
A legkisebbek jegyet nyomtathatnak a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban.
2022.01.28 01:30MTINyílt napot tart a Gyermekvasút vasárnap a Széchenyi-hegyi végállomáson - olvasható a MÁV Zrt. által csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Mint írják, a 10 és 16 óra között tartott eseményen a legkisebbek jegyet nyomtathatnak a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban. Az iskolások hangosbemondóként is bizonyíthatnak, betekinthetnek a váltókezelő munkájába, és az állomáson álló szalonkocsiban vasutas felszerelésekkel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit.
A közlemény szerint a nyílt nap alkalmával járműbemutatóval is várják az érdeklődőket Széchenyi-hegyen, kívül-belül meg lehet tekinteni egy kiállított gőzmozdonyt, a látogatók felszállhatnak egy hagyományos Mk45-ös típusú dízelmozdonyra, a C50-es kismozdonyra és a lillafüredi motorkocsira.
Ezen a hétvégén a hagyományos vonatok óránként közlekednek Hűvösvölgy és Széchenyi-hegy állomás között, vasárnap a vonal felső szakaszán nosztalgiavonatok is indulnak a nyílt nap látogatói számára. Bővebb információk a menetrendről a www.gyermekvasut.hu weboldalon találhatók - írja a közlemény.
A központi rendelkezések értelmében a vonatokon és a vasútállomásokon 6 éves kor felett kötelező a szájat és az orrot eltakaró maszkot viselni. A rendezvény helyszíne egy vasútállomáson található, így a programokon is viselni kell a maszkot - áll az összegzésben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06