Közlekedés
Magyarországon is elérhető a Google kerékpáros útvonaltervezője
Az előkészületekbe a kerékpáros civil szervezetek is bekapcsolódtak.
2021.11.02 18:24MTITöbbéves előkészületet követően, Magyarországra is kiterjesztette a Google az útvonaltervező kerékpáros alkalmazását - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Budapesten az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.
Révész Máriusz azt reméli, hogy még többen ülnek majd biciklire az alkalmazás birtokában, amelynek bevezetését széleskörű, csaknem 3 éves együttműködés előzte meg, a Külgazdasági és Külügyminisztérium segítségével. Az előkészületekbe a kerékpáros civil szervezetek is bekapcsolódtak, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Budapest Közút Zrt. pedig rendelkezésre bocsátotta ehhez az útvonal-adatbázisait - ismertette.
Bíró Pál, a Google magyarországi vezetője közölte, hogy az útvonaltervező az összes fővárosi kerékpárutat, míg a vidékieknek körülbelül a 80 százalékát tartalmazza, de várhatóan heteken belül ez is teljessé válik. Mint mondta, a járvány miatt sokan váltottak kerékpárra Magyarországon, ezért az alkalmazást a térségben az elsők között teszik itt elérhetővé. A szomszédos államok közül csak Ausztriában vehető igénybe, és a tágabb régióban is csak Lengyelországra terjed ki - tette hozzá.
Várakozása szerint a biciklizés mostantól még biztonságosabbá válik, ennek érdekében várják az útvonaltervező felhasználóinak visszajelzéseit is. A kerékpáros útvonalak a Google útvonaltervező megszokott felületén, a gyalogos és közösségi közlekedés lehetőségei mellett jelennek meg. Az alkalmazás minden útvonalat megmutat, figyelembe veszi a biciklizést nehezítő körülményeket, és a könnyebb utakat részesíti előnyben - mondta.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06