Gazdaság

JóAutók.hu: kedvezett a nyári nyitás a használtautó-importnak

Júliusban 11 588 használt autót hoztak be az országba.

2021.08.04 22:30MTI

Kedvezett a nyári nyitás a használtautó-importnak: a DataHouse adatai szerint júliusban 11 588 használt autót hoztak be az országba, ez csupán 2 százalékkal marad el az év eddigi legmagasabb értékének számító júniusi szinttől - közölte a JóAutók.hu szerdán az MTI-vel.

A közlemény idézte Halász Bertalant, a JóAutók.hu vezérigazgatóját, aki elmondta, az év korábbi hónapjaiban 10 ezer körül alakult a behozott használt autók mennyisége, most azonban már világosan látszik, hogy az előző havi csaknem 12 ezres érték nem egyedi kiugrás volt, hanem egy új trend kezdetét jelezte.

Egyelőre bizonytalan, hogy a koronavírus-járvány őszre várt negyedik hulláma milyen újabb szigorításokat tesz majd szükségessé, addig azonban az újból megerősödött magánimport, illetve az elmaradt igények pótlása továbbra is erős importtevékenységet valószínűsít a következő időszakra is. Amennyiben komolyabb korlátozásokat nem vezetnek be az ősz folyamán, a JóAutók.hu arra számít, hogy idén a behozott használt autók száma kevéssel meghaladja a tavaly regisztrált 130 400-as szintet.

Közölték, a használtautó-import mennyisége az év első hét hónapjában 74 424 volt, ami 3,7 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában regisztrált 77 282 darabtól. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 75 372 volt, ami 11,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 67 729-es értéket.

Halász Bertalan kedvező jelként értékelte, hogy az újautó-eladások száma idén eddig jobban nőtt, mint a használtautó-import. Ez hozzájárulhat a jelenleg 14,7 éves hazai autópark elöregedésének lassulásához. Az import használt autók csaknem kétharmada ugyanis legalább 10 éves - tette hozzá a szakember.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.