Autósport

Érdi Tibor: nehéz volt autóba ülni Tóth Zsolt tragédiája után

A Mitsubishi az utolsó gyorsasági szakaszon kétszer is leállt, az utolsó 41 kilométeres kört hengerkihagyásos motorral teljesítették.

2020.08.22 04:30MTI

A rali Európa-bajnokság lettországi futamának ERC2-kategóriáját megnyerő Érdi Tibor elmondta, nehéz volt autóba ülniük Tóth Zsolt múlt szombati tragikus balesete után.

"A tragédia után, egy órával később kezdődött a verseny számunkra, és rányomta a bélyegét a tempónkra. Nehéz volt beülni az autóba, de valahogy ki kellett kapcsolnunk a történteket" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornán Érdi.

A Dudás Gergő, Tóth Zsolt páros a múlt hétvégi Miskolc-ralin szenvedett versenybalesetet, amelynek következtében a navigátor olyan súlyosan megsérült, hogy életét veszítette. A futamot félbeszakították, és később sem folytatták.

A Liepaja-ralit az ERC2-kategóriában megnyerő Érdi Tibor elmondta, megerőltető volt számukra az elmúlt hét. A kvalifikáció során taktikázniuk kellett, hogy a murvás pályán ne az elsők között kelljen rajtolniuk, így végül harmincadikként vágtak neki a viadalnak.

"Szépen kiépítettünk egy előnyt az első napon, de nem számítottunk rá, hogy a második körben elromlik az autónk. Csak bízni tudtunk benne, hogy kibírja a technika, és az előnyünk elég lesz, hogy megtartsuk a vezetést" - nyilatkozta.

Az Érdi Tibor, Kovács Szabolcs kettős Mitsubishije az utolsó gyorsasági szakaszon kétszer is leállt, az utolsó 41 kilométeres kört hengerkihagyásos motorral teljesítették, végül a tíz gyorsaságiból hetet megnyerve, végig vezetve győztek.

"Én már kétszer átéltem, hogy egy megnyert versenyen kiestünk, de ezúttal be tudtuk osztani az előnyt. Ha egyszer abbahagyom a pályafutásomat, biztosan jó szájízzel fogok erre a versenyre visszaemlékezni" - mondta Érdi.

A pilóta kijelentette, legközelebb szeptember 17-19-én az Azori-szigeteken állnak rajthoz, és céljuk az ERC2-kategória megnyerése, ami korábban már kétszer sikerült nekik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.