Baleset
Egy életre elcsúfította a busz elé vágott biciklis - videó
A vakmerő manőver örök nyomot hagyott egy budapesti nő arcán és lelkében.
2020.07.19 16:22ma.huMint ismeretes, a rendőrség még szerdán kérte a lakosság segítségét egy szabálytalanul közlekedő biciklis miatt, ismeretlen tettes ellen, közúti baleset gondatlan okozásért folyó nyomozásukhoz. Az általuk közzétett videón jól látható, hogy egy biciklis kihajt a busz elé, vészfékezésre kényszerítve, majd elhajt.
Az eset május 20-án történt a XII. kerületben az Ignotus utca és a Csaba utca kereszteződésében. Amikor a buszvezető fékezéssel próbálta elkerülni a balesetet, egy utas elesett a buszon és megsérült. A Bors viszont megtalálta a balesetet szenvedő nőt, és fotókat is közölt a súlyos sérüléséről.
Anikó a busz végén utazott, amikor a hirtelen fékezés miatt előre repült, és durván beverte a fejét az előtte lévő ülésbe, amitől vérezni kezdett. Aztán arra eszmélt, hogy a busz padlóján fekszik, és a sofőr kérdezgeti, hogy jól van-e.
Azonnal mentőt hívtak, a sofőr közben segített, zsebkendőt adott, és a többi. A János Kórházba vittek, én pedig természetesen szóltam a bátyámnak, de a vírus miatt nem jöhetett be. Reggel héttől fél kettőig voltam bent. Közben CT- és röntgenvizsgálatom is volt, és kiderült: harántosan szétrepedt az orrom, ahogy a homlokom is, amit 7-8 öltéssel kellett összevarrni – mesélte a Borsnak.
A baleset után kétnaponta kellett kötözésre járnia, majd két héttel később szedték ki a varratokat, de a heg így is megmarad.
"Nem kérdés, hogy egy életre megcsúnyított a felelőtlen bringás. Azóta képtelen vagyok felszállni a 39-es buszra, pánikrohamom van. Lelkileg nagyon megterheltek a történtek, ha már a közelébe megyek, rosszul leszek" – mondta a lapnak.
Hozzátette, a biciklist feljelentette, és kártérítést kér tőle, ahogy a BKV-tól is.
A biztosítójuknál van a papírom. A kerékpáros egyébként jelentkezett, elismerte, hogy ő szerepel a felhívásban közzé tett videón. Állítólag egy futárcégnél dolgozik. Azért is osztom meg a történetemet, mert szeretném, ha az emberek észnél lennének. Fontos, hogy figyeljünk egymásra, ne veszélyeztessük mások testi épségét – mondta.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06