Közlekedés
BKK: csaknem kétmillió forint pótdíjat fizetett be egy budapesti bliccelő
Közzétette a tavalyi pótdíjbefizetési toplistát a Budapesti Közlekedési Központ: a csúcstartó az a bliccelő, aki csaknem kétmillió forintot fizetett be.
2020.06.25 08:08MTIA BKK csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a rekordert 48-szor pótdíjazták, és a befizetések elmulasztása miatt nyolc végrehajtási eljárás indult ellene.
Hangsúlyozták, hogy nemcsak a közlekedési társaságoknak, hanem az utasnak is az az érdeke, hogy minél előbb rendezve legyen a kiszabott pótdíj. Bár a 8 ezer vagy a 16 ezer forintos kezdeti összegek elsőre soknak tűnnek, ennek ellenére nem éri meg halogatni a befizetést.
Nem érdemes abban sem reménykedni, hogy a pótdíjtartozás elévül, ugyanis a BKK, ha kell, bíróságra viszi az ügyeket. Az eddigi pótdíjazási polgári pereket több mint 90 százalékában a BKK nyerte, ezekben az esetekben a pótdíj összegén kívül a per valamennyi költsége is a pótdíjazott utasra hárul.
A második helyezett a listán több mint 1,6 millió forintot, míg a harmadik több mint egymillió forintot fizetett be pótdíjakra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06