Koronavírus

Korlátozás és karanténkötelezettség nélkül léphetnek be Romániába a magyar állampolgárok

Hétfőtől nem kell már kéthetes otthoni vagy hatósági elkülönítőbe vonulniuk.

2020.06.15 15:19MTI

Továbbra is korlátozás nélkül léphet be Románia területére az Európai Unió valamennyi állampolgára, azoknak pedig, akik olyan európai országokból érkeznek - köztük Magyarországról -, ahol az utóbbi időben alacsony volt az újonnan észlelt koronavírus-fertőzések aránya, hétfőtől nem kell már kéthetes otthoni vagy hatósági elkülönítőbe vonulniuk - tisztázta az MTI érdeklődésére Alexandra Gavan, a román határrendőrség szóvivője.

A március közepén meghirdetett rendkívüli állapot idején bevezetett, majd a veszélyhelyzetről szóló, május 18-án elfogadott 394-es számú kormányhatározat által megerősített, és továbbra is érvényben lévő beutazási korlátozást Románia azokra az utasokra alkalmazza, akik nem az Európai Gazdagsági Közösség vagy Svájc állampolgárai.

A jogszabályok szövegében az szerepel, hogy a rendkívüli állapot, illetve veszélyhelyzet idején - néhány kivételtől eltekintve - nem léphetnek be Romániába "idegenek".

Ez alatt azonban nem általában a külföldi állampolgárokat értik, hanem a "harmadik országok állampolgárait", ahogyan ezt a fogalmat az európai uniós csatlakozás előtt kiadott idegenrendészeti törvény meghatározta - közölte a szóvivő.

Hozzátette: eddig sem volt tilos az uniós állampolgárok belépése Romániába, és a harmadik országok állampolgárai közül is beengedték az ingázókat, átutazókat, törvényhozókat, diplomatákat, rezidenseket és családtagjaikat.

Alexandra Gavan szerint annyi változik hétfőtől kezdődően, hogy aki a járványügyi operatív törzs által meghatározott 17 országból - Ausztriából, Bulgáriából, Csehországból, Ciprusról, Horvátországból, Svájcból, Németországból, Görögországból, Izlandról, Lettországból, Liechtensteinből, Litvániából, Máltáról, Norvégiából, Szlovákiából, Szlovéniából vagy Magyarországról - érkezik Romániába, annak már nem kell kéthetes elkülönítőben megvárnia a koronavírus-betegség lappangási idejének leteltét.

A járványügyi operatív törzs szombaton közzétett döntése értelmében a közegészségügyi hatóság ezentúl hétfőnként frissíti a listát, amelyekre azok az országok kerülnek fel, ahol az utóbbi két hétben az egymillió lakosra eső új koronavírus-fertőzések átlaga nem haladja meg a napi öt esetet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.