Sport
Rali Eb - Lukjanuk az élen, Turán a harmadik
A Rally Hungary vasárnap további hét gyorsasági szakasszal, közte a nyíregyházi belvárosi etappal folytatódik.
2019.11.10 03:50MTIHét gyorsasági szakasz után a címvédő és az összetettben most harmadik orosz Alekszej Lukjanuk, Alekszej Arnautov páros áll az élen a Nyíregyházán és környékén zajló rali Európa-bajnoki (ERC) futamon, melyen a hazai indulók közül a harmadik Turán Frigyes, Bagaméri László kettősé a legelőkelőbb pozíció a szombati versenynap után.
A Citroen C3 R5-öt kormányzó Lukjanuk a pénteki prológ után a szombati hat gyorsasági szakaszból négyet megnyert, és a nap végére több mint 40 másodperces előnyre tett szert az Eb-pontversenyt vezető brit Chris Ingram, Ross Whittlock (Skoda Fabia R5 Evo) duóval szemben. Ingraméknak ugyanakkor ez a második hely is elég lehet ahhoz, hogy az idén ők legyenek az Európa-bajnokok.
A vasárnapi zárónap előtt a Turán, Bagaméri (Skoda Fabia R5) kettős várja a harmadik helyről a folytatást. A Shell Helix Ultra csapatának párosa a szombati első etap után még hetedik volt, a további gyorsasági szakaszokon azonban kiváló időket autózott, és egészen a dobogós helyezésig kapaszkodott fel.
A hazai versenyzők közül sokáig a friss magyar bajnok Vincze Ferenc, Bacigál Igor (Skoda Fabia R5) páros állt a legjobban, ők nagy harcban voltak Lukjanukékkal az első helyért is, ám az ötödik gyorsasági szakaszon defektet kaptak, kereket cseréltek, ezért sok időt veszítettek, és jelentősen visszacsúsztak. Szintén több defekt hátráltatta a Herczig Norbert, Ferencz Ramón (Volkswagen Polo GTI R5) duót, amely így a hetedik pozícióból várja a zárónapot, melynek rajtja előtt a Velenczei Ádám, Zsiros Gábor (Citroen C3 R5) kettős áll a hatodik helyen.
A Rally Hungary vasárnap további hét gyorsasági szakasszal, közte a nyíregyházi belvárosi etappal folytatódik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06