Ügyfélszolgálat
Új kirendeltséget nyitott Budapesten a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató
A korábban az országban megnyitott 18 kirendeltségből a legtöbben a két budapesti irodát keresik föl.
2019.09.10 13:14MTIBudapest belvárosában nyitott új ügyfélszolgálati kirendeltséget a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.
A társaság keddi közleménye szerint a NÚSZ új kirendeltsége a Budapesti Közlekedési Ügyfélkapcsolatok Zrt. Rumbach Sebestyén utcai központjában nyílt meg, ahol így egyszerre intézhetők a NÚSZ Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ és a Budapest Közút ügyei.
A kirendeltség létrejöttét az ügyféligények indokolták. A fizetős úthálózat forgalma évente átlagosan 5 százalékkal bővül, és a korábban az országban megnyitott 18 kirendeltségből a legtöbben a két budapesti irodát keresik föl. Ezekre hárul az ügyfélszolgálati ügyintézés több mint 60 százaléka, 120 ezer ügyfélnek segítettek már az idei első fél évben - írták.
A főváros jelentőségét mutatja az is, hogy minden évben a Pest megyei e-matricából értékesítik a legtöbbet, 2019 első hat hónapjában több mint egymilliót, ami az összes vásárolt megyei matrica több mint fele - olvasható a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06