Baleset

Átment a falon az autós

Megpróbált lelépni a rendőrök elől, ám defektet kapott majd falba rohant.

2019.08.12 11:48ma.hu
hirdetés

Az egyenruhások 2019. április 3-án 1 óra körül Debrecenben, a Petőfi téren észrevettek egy egyirányú utcában megforduló autót. A rendőrök az Opel után mentek, bekapcsolták a megkülönböztető fény- és hangjelzést, majd a gépkocsi sofőrjét megállásra szólították fel. A rendőri jelzésre a járművezető gázt adott és megpróbált elmenekülni a járőrök elől. A menekülő autó nem sokkal később defektet kapott, de a 20 éves sofőr ennek ellenére továbbhajtott a Vörösmarty utca irányába, ahol elvesztette az uralmát a gépkocsi irányítása felett és egy épület falának ütközött. A rendőrök elfogták a rudabányai lakost és alkoholszondát alkalmaztak vele szemben, ami pozitív értéket mutatott.

Az egyenruhások előállították a férfit, akivel szemben a Debreceni Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szakértő bevonásával folytatott eljárást.

A nyomozó hatóság az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Fotó: Police.hu


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.