Rali

Megszólalt a veszprémi ralibaleset életmentő hőse

Különös kérése volt a balesetet túlélő pilótának - de ezt is teljesítették az önfeláldozó szurkolók.

2019.07.10 18:29Ma.hu

A Veszprém-rali vasárnapi első gyorsaságiján, rali2 kategóriában baleset történt: az egyik Honda a pályáról lecsúszva a fák közé hajtott, majd kigyulladt. Két néző mentette meg a szörnyű balesetet szenvedő pilóta, Neukirchner András és a navigátor, Pardi Kata életét.

A két férfi, Novák Erik és Kucsera Antal nézőként volt jelen a bajnoki futamon. A baleset nézőktől elzárt területen történt, óriási szerencse tehát, hogy a társaság nagyjából 200 méterre tartózkodott a helyszíntől. A két férfi rögtön rohant segíteni, a lélekjelenlétüknek és a bátorságuknak köszönhető, hogy az autóban ülők túlélték az ütközést.

"Amikor odaértünk, már hatalmas volt a forróság, de nem volt bennünk veszélyérzet, nem féltünk attól, hogy meghalhatunk. Csak az járt a fejünkben, hogy minden erőnket beleadva minél előbb kihúzzuk a navigátort a kocsiból" - elevenítette fel a Blikknek a történteket Novák Erik. Biztonságba helyezték a járműből még kimászó, majd összeeső pilótát, aztán kiszabadították a lángoló autóba szorult versenyzőtársát.

"A lába beszorult, és már elérték a lángok... Antallal a két vállánál fogva próbáltuk kirángatni a roncsból, miközben feszítettük az ajtót. Az apósom elrohant a terepjárónkhoz a feszítőért, amely egy munkánk után maradt az autónk platóján, de szerencsére erre már nem volt szükség, utolsó erőnkkel kiszedtük valahogy a lányt. Utána biztonságos távolságra húztuk őket, mert tartottunk attól, hogy az üzemanyag berobban. A pilóta ekkorra újra magához tért, azt kérte, hívjuk a feleségét, és húzzuk közelebb a navigátorához, hogy láthassa, jól van-e" - mondta az életmentő, aki azóta többször is beszélt a comb-, medence- és kulcscsonttörést, valamint másodfokú égési sérüléseket szenvedő Pardi férjével, aki nagyon hálás, és folyamatosan tájékoztatja a navigátor állapotáról.

A pilótának a sípcsontja tört el, valamint a jobb fülére nem hallott a baleset után.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.