Felújítás

Vonatpótló autóbuszok járnak Tószeg és Szolnok között

Vonatpótló autóbuszok közlekednek a Tószeg és Szolnok közötti csaknem nyolc kilométeres szakaszon július 31-ig a több mint negyvenéves, elöregedett sínek cseréje miatt.

2015.07.13 12:56MTI

Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese elmondta: augusztustól zavartalan lesz a vonatközlekedés a két település között a már vadonatúj síneken, addig a szolnoki vasútállomásról indulnak és oda is érkeznek a vonatpótló buszok.

Hozzátette: az egyvágányú pályán levő két sínpár cseréje a MÁV-csoport célirányzott, ütemezett munkája, a felújítást a MÁV és a MÁV százszázalékos leányvállalata, a MÁV FKG Kft. végzi.

Papp László, a Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. szolnoki területi igazgatóságának forgalmi osztályvezetője az MTI kérdésére elmondta: négy vonatpótló autóbusz huszonnégy járaton mintegy ötszáz utast szállít egy nap alatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.