Folytatódnak a munkálatok
Újabb szakaszához érkezik a 3-as villamos vonalának felújítása
Szombattól a Nagy Lajos király útján, az Örs vezér tere és a Bosnyák tér között folytatódnak a munkálatok.
2014.06.27 17:20MTIA Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint az említett szakaszon átépítik és akadálymentesítik a peronokat, új utastájékoztató berendezéseket telepítenek, korszerűsítik az áramellátási rendszert, több megállót kiszélesítenek, illetve átépítenek.
A 3-as villamos szombattól előreláthatólag augusztus második feléig rövidített útvonalon halad, a Gubacsi út és az Ecseri út között.
A BKK beszámolt arról is, hogy a 62-es villamos hétfőtől július 4-éig szintén rövidített útvonalon, Rákospalota, MÁV-telep és a Bosnyák tér között viszi az utasokat, majd július 7-étől várhatóan augusztus közepéig módosított útvonalon, Rákospalota, MÁV-telep és a Mexikói út között közlekedik, a 69-es vonalát követve.
Az építés ideje alatt a 3-as és a 62-es villamos által nem érintett szakaszon, a Mexikói út és az Ecseri út között a 3-62 jelzésű pótlóbusszal lehet utazni. A 62A villamos a felújítás ideje alatt nem közlekedik. A 69-es villamos szombattól három napon át Újpalota, Erdőkerülő utca és a Bosnyák tér között, módosított útvonalon jár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06