Csökkent a nyereség

Harminc százalékkal csökkent a Bridgestone profitja az első félévben

A világ vezető autóabroncs-gyártója, a Magyarországon is jelen levő japán Bridgestone 30 százalékos nyereségcsökkenést volt kénytelen elkönyvelni folyó üzleti éve első félévében, elsősorban az erősebb jen és a nyersanyagárak szárnyalása miatt.

2008.08.08 18:30MTI

A cég adózott eredménye 37,2 milliárd jenre (341,3 millió dollár) csökkent, az egy évvel korábbi 52,9 milliárd jenről. Eladásai 2 százalékkal, 1,641 ezer milliárd jenre (15,06 milliárd dollár) nőttek a tavalyi első negyed 1,616 ezer milliárd jenes bevétele után.

Abroncsgyártó kulcsüzletágában üzemi eredménye 19 százalékkal esett, 60,9 milliárd jenre (558,72 millió dollár) a nyersanyagárak gyors ütemű emelkedése miatt. A december végével záruló üzleti év egészére a Bridgestone felére csökkentette nyereség-előrejelzését, adózott eredményét most csak 66 milliárd jenre (605,5 millió dollárra) várja.

Az eladásokat most egy százalékkal magasabban valószínűsíti a korábbi prognózisnál, 3,52 ezer milliárd jenen (32,29 milliárd dollár). A Bridgestone április elején hivatalosan megnyitotta első európai, teljesen automatizált üzemét a tatabányai Ipari Parkban. A 66 hektáron fekvő üzem 200 dolgozónak biztosít munkát, a beruházás értéke 190 millió euró - hangzott el a gyár átadásakor.

Az új üzem a Bridgestone legújabb technológiájával (BIRD) működik és a második ilyen gyár, amelyet Japánon kívül hoztak létre. A BIRD technológia a teljes gumiabroncs-gyártási folyamatot automatizálja az anyagfeldolgozástól egészen a kész gumiabroncsok végső átvizsgálásáig. Az eljárás csaknem 100 százalékkal növeli a termelékenységet más technológiákhoz képest, valamint egyenletes minőséget és pontosan kiegyensúlyozott kerekeket eredményez.

A gyárban személy- és kisteherautókra készítenek nagyteljesítményű és nagyméretű abroncsokat, a gyártás a tervek szerint 2009-ben eléri a 8000 darabot naponta. A vállalat Lengyelországban egy teher- és autóbusz abroncsok gyártására szakosodott üzemet épít, amely várhatóan 2009 első felében kezdi meg a gyártást.

A 200 millió eurós beruházással épülő gyárban 750 ember kap munkát, a termelés felfutása után napi 5000 abroncsot állítanak elő. A Bridgestone Europe 12 400 dolgozót foglalkoztat Európában, 7 gumiabroncsgyártó üzemet működtet, valamint kutatási és fejlesztési központot és tesztpályát tart fent Olaszországban.

A világ első számú abroncsgyártója az árbevétel alapján a Bridgestone, leányvállalataival együtt 126 ezer dolgozót foglalkoztat világszerte, 179 gyárában 72-féle abroncsot gyárt, termékeit 150 országban forgalmazza. Minden ötödik jármű a világon Bridgestone gumiabronccsal fut.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.