Európa-bajnokságként zárhatja az évet
Bemutatkozott a Suzuki Cup Europe!
Február 25-én tartotta meg bemutatkozó sajtótájékoztatóját a megújult Suzuki Kupa, mely 2014-től Suzuki Cup Europe néven fut, több külföldi helyszínen kerül majd megrendezésre, és komoly sorozatok betétfutama lesz idén.
2014.02.28 09:44ma.huA Suzuki Swift Kupa 2006-ban indult útjára Magyarországon, azzal a szándékkal, hogy a hazai autósport utánpótlás bázisa legyen. Az 1.3-as autók azonos technikai felszereltséggel rendelkeztek, így a versenyzők kvalitásai kapnak kulcsszerepet a pályán. 2009-től Burkus Egon vette át a sorozat szervezési és rendezési jogait, s továbbra is a tehetséggondozást tartva szem előtt, 2010-ben 14 évről 12 évre vitte le a versenyzői korhatárt. Természetesen a 12 éves kor betöltése nem jelenti automatikusan a versenyzői licenc kiváltását, a fiataloknak továbbra is komoly feltételrendszernek kell megfelelniük az autóba üléshez.
A versenysorozat az évek alatt bebizonyította, hogy komoly tehetségeket tud kinevelni, itt kezdte pályafutását Michelisz Norbert, Kiss Norbert, valamint a márkakupa legifjabb titánja, Major Benedek. Benedek 2010-ben, 13 évesen mutatkozott be először a mezőnynek, tavaly pedig 16 évesen a világ legfiatalabb futamgyőztese lett a Kamion Európa-bajnokságon, több futamgyőzelmet aratva a szezonban.
2014-ben Suzuki Cup Europe néven rajtol a sorozat, mely akár Európa-bajnokságként is zárhatja az évet. Már az FIA asztalán van a kérelem, hogy nem csak Magyarország, és a környező országok, hanem egész Európa utánpótlás nevelő versenysorozata lehessen az OXXO Energy által támogatott versenysorozat.
A Magyar Suzuki Zrt.-vel együttműködés kezdődött idén, mely keretében a Suzuki gyár biztosítja a technikai hátteret a kupasorozatnak, így a megszokott 1.3-as kupás autó mellett az új, 2013-as fejlesztésű Suzuki Swift 1.6 SPORT típus is képviselteti magát.
Az 1.6-os bajnokság pilótái között ott lesznek az OXXO Energy Drink versenyzői is, többek között a GFS OXXO Junior Team három ifjú pilótája, Benyó Máté, Fekete Balázs, és a mezőny egyetlen hölgy tagja - aki egyben a legfiatalabb indulóként áll majd rajthoz -, a mindössze 13 éves Keszthelyi Vivien.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06