Majosházi csapata vállalt már ilyen feladatokat
Magyar időmérőcsapat az első ralikrossz vb-n
A magyar Chronomoto Team kapta meg a jövőre első alkalommal megrendezendő ralikrossz-világbajnokság futamainak időmérési feladatait.
2013.11.22 18:10MTIA Magyar Nemzeti Autósport Szövetség pénteki közleménye szerint a Majosházi Péter vezette csapat 1998 óta dolgozik időmérőként különböző autó- és motorversenyeken, idén pedig a ralikrossz Európa-bajnokság összes versenyén ellátta ezt a feladatot.
A kontinensviadal versenynaptára 2014-ben három-négy tengerentúli futammal bővül, így alakul ki a vb-sorozat programja, amelyen csak a csúcskategória, a Supercar mezőnye vesz részt. Az időmérő csapat feladata az is, hogy valós időben küldje az adatokat az internetre és a televíziós közvetítésekhez.
"Az idén kilenc Eb-futamot vezényeltünk le hiba nélkül, és ebben öt élő tv-közvetítés is volt. Azért dolgozunk, hogy képesek legyünk ugyanezen a szinten teljesíteni jövőre is" - idézte az MNASZ közleménye Majosházi Pétert. A vb és az Eb jövő évi versenynaptárában a nyirádi futam is szerepel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06