Készenlét

Hőség: megerősített műszaki szolgálattal készül a BKK

Megerősített műszaki szolgálatot rendelt el a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a legforróbb napokra, több buszvezetőt állítanak készenlétbe, és a felsővezeték-hálózatot is szabályozzák.

2013.07.24 08:29MTI

A BKK szerdán az MTI megkeresésére közölte, hogy a vasúti infrastruktúrán különösebb rendkívüli intézkedést nem rendelnek el, mert a vágányok locsolását, hűtését már május óta folyamatosan végzik, a vágányok felpúposodása pedig ebben az időszakban már nem jellemző. 

Szükség szerint szabályozzák a felsővezeték-hálózatot, mert a vezetékek a hő hatására meglazulnak, azok belógásából pedig áramszedőtörések keletkezhetnek. A hétvégére megerősítették a telephelyi műszaki szolgálatot, és több buszvezetőt rendeltek készenlétbe, hogy szükség esetén a váltást meg tudják oldani. 

Emellett a BKK engedélyezi a dolgozóknak a könnyebb formaruha, például a bermudanadrág viselését, valamint eltekintenek a nyakkendő viselésétől. További könnyítés, hogy a nagyobb végállomásokon kérésre leváltó munkatársat biztosítanak. 

A hűtött víz biztosítása folyamatos, és a pihenőhelyiségek nagy része légkondicionált. A vágányok felpúposodásával kapcsolatban az BKK azt írta, az a tavaszi és nyár eleji időszakban gyakoribb, amikor nagy a hőmérséklet-ingadozás. 

Áprilisban, májusban és júniusban a napsütéses napokon 4-8 esetben is előfordul hőkivetődés, a mostani kánikulában hetente két-három alkalommal kell hibaelhárítást végezniük. A kivetődések a régi, elhasznált nagypaneles burkolt vágányokon keletkeznek, ahol a töredezett szélű betonpanelek a beültetett sínszálat nem tartják meg, a hőmérséklet változásából adódó feszültség hatására kimozdulnak a helyükből. 

A legtöbb hiba az 1-es villamos vonalán, a Bécsi út és a Kerepesi út között, illetve a 3-as vonalán, a Kőrösi Csoma úton jelentkezik, de a BKK jelezte, hogy e vonalak felújítása az ősszel megkezdődik. A XIX. kerületi Ady Endre úton, a IV. kerületi Görgey úton, valamint az Erzsébet királyné útján és a Gubacsi úton szintén sűrűn történik felpúposodás, várhatóan a következő 2-3 évben e szakaszok felújítása is megtörténik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.