Nyári időszak
Változik a 200E és a 93-as busz menetrendje
Esténként 20 helyett 10 percenként közlekednek majd a csuklós Volvo buszok a 200E vonalon.
2013.04.26 11:07MTIMegváltozik május elsejétől a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre közlekedő 200E, a 93-as, valamint a 900-as éjszakai busz menetrendje. A reptéri járat sűrűbb követési idővel közlekedik majd a nyári időszakban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A 200E buszok üzemkezdete a mostani 5 óra helyett reggel 4 órakor lesz, hogy a reggeli első repülőjáratokat könnyebben el lehessen érni. Az első két buszjárat Kőbánya-Kispest helyett a Határ útról indul.
Napközben a buszok 10 helyett 7-8 percenként követik majd egymást 7 és 20 óra között. Esténként 20 helyett 10 percenként közlekednek majd a csuklós Volvo buszok a 200E vonalon. Az üzemidőt is meghosszabbítják, az utolsó busz 0.21-kor indul el a repülőtérről, az utolsó öt járat pedig a Határ útig közlekedik, ahol át lehet szállni a belvárosba tartó éjszakai járatokra.
A Kőbánya-Kispestről a repülőtér 1-es termináljáig közlekedő 93-as busz jelenlegi útvonalát lerövidíti májustól a BKK, mivel a terminál bezárása miatt csökkent az igénybevétel. A 93-as buszok Kőbánya-Kispest és Pestszentlőrinc, Fedezék utca között közlekednek majd. A kimaradó három megállóban a 200E reptéri buszok állnak meg. Az indulási időpontok illeszkednek a 200E busz és a 3-as metró közlekedéséhez, az első járatok Kőbánya-Kispest felé az eddigiekhez képest később, 5.13-kor, hétvégén 5.53-kor, az utolsó buszok pedig 20.23-kor, illetve 20.55-kor indulnak.
Május elsejével az éjszaka a ferihegyi repteret kiszolgáló 900-as busz indulásának egyik időpontját hozzáigazítják a MÁV megváltozott menetrendjéhez.
Kapcsolódó írások:
- Menetrend szerinti buszjárat utasa a halálos áldozat
- Bajnai nyáron kezdene tárgyalásokat az MSZP-vel
- Változott a vasúti menetrend
- Menetrendi változások áprilistól
- Húsvét, óraátállás: változnak a menetrendek
- A MÁV és a Volán ünnepi menetrendje
- Balatoni komp: szombattól tavaszi menetrend szerint közlekedik
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06