Miskolci Napló
Már az idén megérkezhet az első új miskolci villamos
A tervezettnél hamarabb, 2014 helyett már az idén júliusban Miskolcra érkezhet a Ganz-Skoda konszern által gyártott villamos prototípusa, és ha a tesztek sikeresek lesznek, az év végén akár utasokat is szállíthat - írta a Miskolci Napló szombaton megjelent számában.
2013.03.09 13:38MTIA miskolci hetilap cikke emlékeztet arra, hogy a város önkormányzata tavaly februárban kötötte meg a szerződést a Zöld Nyíl elnevezésű uniós projekt negyedik közbeszerzésen nyertes Ganz-Skoda Közlekedési Zrt.-vel, a cég 31 villamost gyárt Miskolcnak.
A szerződés megkötése után az előzetes típusengedélyt is megkapta a villamos.
Ez alapján megkezdődött a prototípus gyártása is. A projekt teljes, több mint 36 milliárd forintos költségéből mintegy 18,6 milliárdot tesz ki a villamosok gyártása. A szállítás ütemezett, folyamatos, 2014-ben havonta két-három jármű érkezik Miskolcra, az utolsó kettő 2015. első negyedévében várható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06