Járműfelújítási program indult a MÁV-nál
Graffitiálló falak a vonatokon
Járműfelújítási programot indított a MÁV-START Zrt., az átalakítások az elavultabb, de várhatóan még évekig használható kocsikat érintik mind az elővárosi, mind a távolsági, mind pedig a regionális forgalomban - közölte a vasúttársaság pénteken
2013.03.08 11:31MTIA személykocsik átalakítása már elkezdődött és várhatóan 2013-ban kétszáz járművet is érint.
A közlemény szerint a MÁV-START járműparkjának átlagéletkora 37-38 év. A vasúti személykocsik üzemképességét és megbízható működését rendszeresen karbantartási és javítási munkálatok révén biztosítják. Mindez azonban a napi 2700 vonat kiállításából adódó fokozott járműkihasználtság és a személykocsik magas életkora miatt az utasok számára a komfortos utazáshoz már nem elegendő.
A felújítási programban megújul a vasúti személykocsik belső tere, kicserélik a padlóburkolatokat és az üléshuzatokat, az ablakkereteket és az ablakok szigetelését is javítják, valamint hővédő fóliával vonják be az ablakokat, a falakat pedig antigraffiti réteggel látják el. A felújításoknak köszönhetően évente 15 millióan utazhatnak majd komfortosabb körülmények között - áll a MÁV-START közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06