Darabja 13,5 millió
Genfi csuklós Volvo buszok állnak forgalomba Budapesten
Újabb használt csuklós buszokat állít forgalomba a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a fővárosban. A Volvo márkájú járművek korábban Genfben közlekedtek - közölte a BKK és a BKV kedden.
2013.02.05 16:10MTIA huszonöt 7000A típusú Volvo egy tavaly novemberben kiírt tender sikeres lezárása révén kerül Budapestre, amelyet a Homm Kft. nyert el. A BKK közleményében azt írta, a 2000-es évjáratú, alacsonypadlós, klimatizált buszok keveset futottak, esztétikai állapotuk kitűnő.
Az átvétel után kisebb átalakításokat végeznek a járműveken: új fényezést, elektromos jegykezelőket és utastájékoztatási rendszert kapnak. Ezek költsége a beszerzéssel együtt a BKK közlése szerint a 18-19 éves buszok vázfelújításával egyenlő, viszont modernebb, környezetkímélőbb és magasabb szolgáltatási színvonalú buszok állhatnak forgalomba.
A BKK kitért arra is, hogy a flotta nem teljesen ismeretlen számukra, ugyanis egy 2008-as tenderen már megjelent ajánlatként. Akkor 48 milliós darabáron kínálta egy másik cég, szemben a mostani 13,5 milliós árral, de a szakmai tiltakozások miatt meghiúsult a beszerzés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:02 Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota továbbra is súlyos
- 10:59 Moszkva kiutasítja a brit katonai attasét
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06