A kiskereskedelmi árakat csak közvetve érinti
Hetente kétszer is dönthet az üzemanyagárakról a Mol ezentúl
Az eddigi heti egyszeri alkalom helyett kétszer is dönthet a Mol Nyrt. az üzemanyagok nagykereskedelmi árának változásáról január végétől.
2013.01.28 16:14MTIA változtatás a kiskereskedelmi árakat csak közvetve érinti, hiszen a benzinkutaknál érvényes árak változtatásának mértéke és ritmusa az egyes üzemeltető vállalatok saját döntése. Szollár Domokos, a Mol Nyrt. magyarországi kommunikációs igazgatója a hírt az MTI érdeklődésére megerősítette, és közölte, azért változtatnak a gyakoriságon, hogy rugalmasabban tudjanak alkalmazkodni a változó világpiaci helyzethez.
A Mol eddig hetente egyszer, általában hétfőn határozta meg az üzemanyagok nagykereskedelmi árait, amelyek változtatás esetén a hét szerdájától léptek életbe. Ezentúl viszont szerdán is dönthetnek az árak változtatásáról, így az új árak a nagykereskedelmi partnerek esetében a bejelentést követő második napon - ez esetben szerdán és pénteken - lépnek életbe.
A Magyarországon értékesített üzemanyagok nagykereskedelmi árát egyéb tényezők mellett alapvetően a kőolaj világpiaci ára, illetve a forint és a dollár árfolyama határozza meg. Szollár Domokos szerint a változtatással e tényezők állandó mozgását is jobban és gyorsabban tudja követni valamennyi szereplő.
A változtatás ugyanakkor nem jelenti azt, hogy minden héten kétszer változni is fog az üzemanyagok nagykereskedelmi ára, a társaság pusztán ennek a lehetőségét teremti meg. Az elmúlt évben mintegy 40 alakalommal volt árváltozás, körülbelül fele-fele arányban csökkentés, illetve emelés.
Az igazgató szerint az intézkedés eredményeként a partnerek a korábbinál aktuálisabb, azaz a mindenkori piaci viszonyokat jobban tükröző áron vásárolhatják meg az üzemanyagot, és kiküszöbölhetők lesznek az ugrásszerű nagykereskedelmi árváltozások. A Mol ezzel követi az európai országokban alkalmazott gyakorlatot is, igaz, több országban a hazainál jóval gyakrabban, nemritkán naponta döntenek az árakról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06