Autósport

Dakar 2013: minden magyar a célban

A Szalay Balázs, Bunkoczi László duó után az ugyancsak az autósok között érdekelt Sebestyén Sándor, Bognár József kettős és a Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán trió, valamint a Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert kamionos hármas is célba ért a Dél-Amerikában rendezett Dakar-rali szombati, utolsó szakaszán.

2013.01.20 10:39MTI

Pócsikék a 79. helyen teljesítették az utolsó napot, Sebestyénék pedig egy hellyel mögöttük értek be a célba. A verseny honlapján található hivatalos végeredmény szerint Sebestyénék a 73., míg Pócsikék a 75. helyen végeztek összetettben. 

"Beérett a kemény munka, valóra vált a gyerekkori álmunk, szinte azt sem tudjuk, hol vagyunk! Annyira friss az élmény, hogy azt érezzük, mindjárt megint be fognak küldeni bennünket a pályára - idézte a Sandlander Dakar Team hírlevele Sebestyént, aki társával másodszor indult, de most először tudta teljesítette a teljes távot. - Nagy büszkeség, hogy magyarként teljesíteni tudtunk egy olyan versenysorozatot, amely még a legnagyobb versenyzőknek is komoly kihívás." 

Szalay Balázsék a 24. pozíciót szerezték meg. A pilóta eddigi 12 Dakarjából nyolcszor ért célba, Bunkoczival közösen pedig hétszer. "Nincs könnyű Dakar, ez sem volt az, minden egyes kilométerén meg kellett küzdeni a célba érkezésért. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült, hogy itt vagyunk" - értékelt Szalay, hozzátéve, hogy a legjobb eredményüket, azaz a huszadik helyet ugyan nem sikerült megjavítaniuk, de emiatt nem csalódott, mert szerinte nagyon sűrű volt az élmezőny, és szinte alig esett ki valaki. 

"A korábbi Dakarokon ilyen eredménnyel a top tíz közelébe lehetett volna kerülni, most másként alakult. Volt egy-két technikai gondunk, nyilván volt benne vezetői hiba is, és egyszer eltévedtünk, de összességében jó Dakart zártunk" - fogalmazott. Az Opel Dakar Team tájékoztatása alapján a Darázsi, Vörös, Szalai kamionos trió összetettben a 30. lett a kategóriájában. 

Az autósok között a francia Stéphane Peterhansel, míg a motorosoknál honfitársa, Cyril Despres nyerte meg az idei Dakar-ralit. Mindkét versenyző megvédte címét: Peterhansel 11. alkalommal - ötször autóval és hatszor motorkerékpáron - nyerte meg a világ legnehezebb és leghosszabb terepversenyét, míg Despres ötödször diadalmaskodott két keréken.

14. (utolsó) szakasz, La Serena-Santiago, 630 km (szelektív: 128 km) autósok: 
1. Nani Roma, Michel Périn (spanyol, francia, Mini) 1:44:10 ó 
2. Orlando Terranova, Paulo Fiuza (argentin, portugál, BMW) 13 mp hátrány 
3. Lucio Alvarez, Bernardo Graue (argentin, Toyota) 31 mp h. ...
17. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel) 13:30 p h. ...
79. Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán (Toyota) 55:27 p h. 
80. Sebestyén Sándor, Bognár József (Toyota) 55:53 p h. 

összetett végeredmény: 
1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Mini) 38:32:39 ó 
2. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) 42:22 p hátrány 
3. Leonyid Novickij, Konsztantyin Zsilcov (orosz, Mini) 1:28:22 ó h. ...
24. Szalay, Bunkoczi 11:58:38 ó h. ...
73. Sebestyén, Bognár 35:50:31 ó h. ...
75. Pócsik, Farkas, Szaller 36:01:21 ó h. 

motorosok: 
1. Ruben Faria (portugál, KTM) 1:43:06 ó 
2. Joan Barreda (spanyol, Husqvarna) 8 mp hátrány 
3. Helder Rodrigues (portugál, Honda) 24 mp h. 

összetett végeredmény: 
1. Cyril Despres (francia, KTM) 43:24:22 ó 
2. Faria 10:43 p h. 
3. Francisco López (chilei, KTM) 18:48 p h. 

A Peruból január 5-én indult viadal mintegy 8400 kilométeres távjának 153 autó, 183 motorkerékpár, 75 kamion és 38 quad vágott neki. A résztvevők Argentína érintésével jutottak el Chile fővárosába, Santiagóba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.