2 és 8 év között lehet a büntetési tétel
Karcagi baleset - előzetesben a moldovai sofőr
Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Szolnoki Járásbíróság azt a moldovai állampolgárságú férfit, aki a 4-es úton, Karcagnál öt halálos áldozatot követelő vasárnapi autóbaleset feltételezett okozója.
2013.01.08 17:58MTISándor Géza bírósági szóvivő közölte: a jogerős határozat indokai között a szökés, elrejtőzés veszélye mellett az is szerepel, hogy V. Mihail nem rendelkezik állandó lakó-, illetve tartózkodási hellyel Magyarországon.
Kovács László, a moldovai férfi kirendelt ügyvédje az MTI-nek elmondta: 24 éves védence elismeri felelősségét a tragikus balesetért, és tudomásul vette a döntést, amely ellen nem is nyújtanak be fellebbezést.
A sofőr ellen kettőnél több ember halálát okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folyik eljárás. Magyarországon e cselekmény 2-8 év szabadságvesztéssel sújtható - tette hozzá.
Jelezte: a fiatal férfit "rendkívül megviselték az elmúlt napok eseményei", és kérte ügyvédjétől, hogy tolmácsolja részvétnyilvánítását a karambolban elhunytak hozzátartozóinak.
V. Mihail a Szolnoki Járásbíróságon a kedd délutáni eljárás során vizet, míg a folyosón várakozva széket kért, és rosszullétre panaszkodott. A határozat kihirdetése után a megbilincselt gyanúsítottat vezetőszáron rendőrök kísérték a bv-intézetbe.
Karcag közelében, a 4-es út 164-es kilométerszelvényénél vasárnap reggel két személygépkocsi ütközött, az áldozatok mindegyike a vétlen autóban utazott. A helyszínen három férfi és egy nő halt meg, akik az Országos Mentőszolgálat adatai szerint 30 és 35 év közöttiek voltak. Az autóban velük tartózkodó csecsemőt életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter vitte a debreceni Kenézy kórházba, de az életét nem sikerült megmenteni.
A megyei főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy egy francia rendszámú terepjáró Debrecen felé haladt, amikor eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan összeütközött a szabályosan közlekedő magyar rendszámú személyautóval. A terepjáróban ülő három ember egyike sem sérült meg.
Az MTI értesülései szerint a Hargita megyei Csíkszentgyörgyről származó, évek óta Magyarországon élő testvérpár, valamint egyikük felesége és gyermeke, továbbá egy - szintén székelyföldi - szomszédjuk vesztette életét a balesetben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:55 Fico már nincs életveszélyben
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06