Veteránok és szupermodern verdák a Totalcarban

Nosztalgia gengszter módra és lélegzetelállító csúcstechnológia

Ki ne emlékezne a '90-es évek olyan legendás német luxuslimuzinjaira, mint az Audi A8 4.2 Quattro, vagy a BMW 735i. Ám ahogy változnak az idők, úgy a luxus szónak is egészen más lett a jelentése...

Múlt és jövő egyszerre a Totalcarban képgaléria

2012.10.16 14:44ma.hu

Igazi nosztalgiát ígér az autósok kedvenc magazinja, a megújuló Totalcar évadnyitó része a DoQ képernyőjén. Az első adás egészen a ’90-es évekbe repít vissza, méghozzá a nagytestű, tekintélyt parancsoló, német V8-as gengszter kocsik világába.

A teszt apropóját az adta, hogy váratlanul és tök véletlenül rátaláltam egy 735i-s BMW-re és egy A8-as Audira. A két autó egy testvérpáré, akik mindketten annyira precízen rendben tartják a kocsijaikat, hogy kis híján szalonállapotban vannak. Talán a német autóiparra is jellemző, hogy első szóra ideadták az autóikat, pedig tudták, hogy a Hungaroringen fogjuk kitaposni a belüket.

De a kocsik simán kibírták, és ez a nagy dolog. Ráadásul az is kiderül majd, hogy melyikük nyerte az összehasonlító tesztet a két V8-as benzines közül
” – avatott be az első rész tartalmába Winkler Róbert.

Fotó: Redlemon (A galériához KATT a képre!)


Ezek után szó szerint villámgyorsan a jelenben találjuk magunkat, a műsor fennállásának legdrágább, és legijesztőbb svéd szuper sportautójának segítségével.

A Koenigsegg Agera ára egészen elképesztő: 1.5 millió dollárba, azaz 350 millió forintba kerül, emellett 1200 lóerő, és hamarabb van 300-on, mint amennyi idő alatt ezt a mondatot el lehet olvasni. Keményebben gyorsul, mint a szabadesés, tehát ha fejest ugranék bánatomban egy lakótelepi ház tetejéről, akkor sem tudnám lehagyni” – kezdte a különleges autó ismertetését Bazsó Gábor.

A gyár tesztpilótája olyan ízelítőt adott a Koenigsegg képességeiből, hogy hetekig tartott, mire a belső szerveim visszataláltak oda, ahol a tesztút előtti 35 évben laktak, és a szemem talán még most is guvadtabb egy kicsit. A Koenigsegg gyárban is mászkáltunk egy csomót, úgyhogy hamarosan a nézők is láthatják, hogyan is készül az az autó, amely önmagában többe kerül, mint egy teljes évad Totalcar adás összes tesztautója együttvéve” – árul el az izgalmas részleteket Bazsó Gábor.

Tehát október 17-én, szerdán este 20 órakor Totalcar a DoQ-on!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.