Gyúlékony anyagok, ciánvegyületek

KÉPEK! Tömegbaleset Röszkénél - Veszélyes anyagot szállított a kamion

Veszélyes anyagot szállított az a kamion, amely halálos tömegbalesetet okozott szombat hajnalban az M5-ös autópályán, a röszkei határátkelő közelében.

Nézze meg a képeket! >>> képgaléria

2012.06.30 08:45MTI
Kattintson a képre! >>> Fotó: MTI

Tátrai János, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a gyúlékony anyagokat, illetve ciánvegyületeket tartalmazó tartályok megfelelően voltak rögzítve, egyik sem sérült meg, nincs szivárgás. A járművet a röszkei átkelő veszélyes szállítmányok számára kijelölt területére szállítják. A balesetet szenvedett járművekben Belgiumból, Németországból és Ausztriából érkezett török származású családok utaztak sok gyerekkel. 

A műszaki mentés és a helyszínelés idejére, ami várhatóan több órán át tart majd, a katasztrófavédelem gondoskodott átmeneti elhelyezésükről. Az utasokat a röszkei művelődési házba viszik, ahol török tolmács és két pszichológus foglalkozik velük, valamint enni és inni is kapnak - közölte az alezredes. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy szombat hajnalban a röszkei átkelő kilépő oldalán a szabadságukra Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások miatt mintegy két kilométeres kocsisor torlódott fel.
 
Egy török kamion, amelynek sofőrje feltehetően elaludt, ebbe a sorba rohant bele hátulról. Szenti Szabolcs közölte, a balesetben összesen tizenegy gépkocsi rongálódott meg, több sérültet a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a felismerhetetlenségig összetört járművekből. A kamionsofőr ellen halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt indul büntetőeljárás - tudatta a százados. Az M5-ös autópálya érintett szakaszát a határ felé vezető oldalon lezárták, a rendőrség a Szerbiába tartó forgalmat a tompai határátkelő felé tereli. A szóvivő azt tanácsolta az autósoknak, hogy már Kecskemétnél vagy Kiskunfélegyházánál hajtsanak le az autópályáról, és a főutakon közelítsék meg a tompai átkelőt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.