Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet

Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr

Példa értékűnek is nevezhető az a rendőrségi eljárás és bírósági ítélet, ami egy ittasan vezető és emiatt balesetet okozó szlovák állampolgárral szemben folytatott le a hatóság. A taláros testület többek között két évre eltiltotta a vezetéstől a sofőrt.

2012.05.23 10:47ma.hu

Egy személygépkocsi szlovák állampolgárságú sofőrje súlyos sérüléseket szenvedett Bogácson egy közlekedési balesetben május 20-án a kora reggeli órákban. Az eset körülményeit valósághűen a rendőrségi jegyzőkönyv szó szerinti beidézése festi le:

„D. O. az általa vezetett és a tulajdonát képező (…) forgalmi rendszámú Peugeot 405 típusú személygépkocsival a Fürdő úttal párhuzamos és attól körülbelül 3 méter szintkülönbséggel magasabban vezető zúzottköves felületű úton közlekedett. Haladása során ittassága miatt eltért az út vonalvezetésétől, és lehaladt az úttest jobb oldali széle mellett lévő füves területre, majd onnan járművét visszakormányozva átsodródott az úttest bal oldali szélére ahol annak széle mellett lévő füves, gazos lejtős területen lehaladt, keresztirányban áthaladt a Fürdő úton és a Juhar utca (…) szám alatti lakóház kőkerítésének ütközve került nyugalmi állapotba”.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság járművezetés ittas vagy bódult állapotban bűntette miatt indított eljárást a bűnügyi őrizetbe vett 48 éves férfival szemben, aki gyorsított eljárás keretében állt bíróság elé. A taláros testület május 22-én hozott ítéletében 400 000 forint pénzbüntetéssel sújtotta, illetve 51 000 forint bűnügyi költségek megtérítésére kötelezte a vádlottat, továbbá két évre eltiltotta a járművezetéstől.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.