Nem szabnak gátat a szankciók és a válság

Luxusautó-dömping Iránban

Soha nem látott módon virágzik a luxusautó-kereskedelem Iránban a nyugati szankciók és a gazdasági válság ellenére, egy év óta mintegy 560 Porschét adtak el.

2012.04.23 08:10MTI

"Ötszázhatvanhárom Porschét adtak el az elmúlt évben (2011 márciusa és 2012 márciusa között), 49,8 millió dollár (11,2 milliárd forint) értékben - írta a Hafte-Szobh című napilap hivatalos vámstatisztikákra hivatkozva.
   
A német autógyár idén 800 autót akar eladni Iránban, ami a lap szerint az igazolja, hogy a gazdag irániak mind drágább autókat akarnak venni.
   
A Porsche Cayenne, Panamera és Boxter modelleket kínál, 110 ezer és 360 ezer dollár közötti áron (28-81 millió forint), amit készpénzben kell kifizetni. Rövidesen Maseratik is érkeznek az országba, 170 ezer-220 ezer dolláros áron (38-50 millió forintos) - mondta el egy autókereskedő.
   
A havi átlagbér Iránban mintegy 700 dollár (158 ezer forint).
   
A Mercedeseket és BMW-et felváltó felső luxuskategóriájú autók iránti igény fellobbanása akkor jelentkezett, amikor az országot a nyugati nagyhatalmak súlyos szankciókkal akarják eltéríteni vitatott atomprogramjától. A büntetőintézkedéseket gazdasági válság is súlyosbítja: az infláció hivatalosan 20 százalékos, a munkanélküliség különböző források szerint 12 és 25 százalék között mozog.
   
Az iráni autópiac feltörekvőben van, 14 millió gépkocsi van forgalomban a 2005-ös 6 millióval szemben, de igen védett. Évente mindössze 40 ezer gépkocsi - Porsche, Mercedes Benz, BMW, Toyota, Kia, Hyundai, Peugeot és Renault - behozatalát engedélyezik.
   
Az iráni autógyártás - a dél-koreai Kiával és a francia Peugeot-val és Renault-val való együttműködésben jelentősen megnőtt, tavaly 1,6 millió gépkocsit gyártottak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.