Nyereség - önerőből
Szalay Balázs a Hungaroring Sport Zrt. üzletfejlesztési igazgatója
A tereprali bajnok Szalay Balázs október 3-tól a Hungaroring Sport Zrt. üzletfejlesztési igazgatójaként dolgozik.
2011.10.07 14:33ma.huA pályaüzemeltető cég közleménye szerint Szalay tevékenysége „a pályával kapcsolatos üzletfejlesztéseket, marketing és pr-tevékenységeket, illetve az értékesítési terület feladatait fogja össze”.
Azt szeretnék elérni, hogy a vállalkozás, a már elkészített hároméves terv szerint nyereségessé váljon. Gyulay Zsolt mindezt önállóan és nem az állami támogatásoknak köszönhetően kívánja elérni.
„Azóta a szükséges átszervezések megtörténtek, a pálya értékesítését a cég visszavette a saját kezébe, és a változások lezárásaként október 3-tól létrehozták az üzletfejlesztési igazgatói posztot, amelyre Szalay Balázst nevezték ki” – olvasható a közleményben.
Hozzáteszik: „a Hungaroring Sport Zrt. vezetősége egyértelműen azt reméli a tapasztalt és remek kapcsolatokkal rendelkező Szalaytól, hogy a mogyoródi pályán található valamennyi létesítmény – például a pályacsík, az off-road pálya és a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum – kihasználtsága megnőjön, és nagyobb bevételt hozzon a cég számára.”
„A termékfejlesztés, a marketing, az értékesítés és a PR-tevékenység irányítása mindenhol összehangolt munkát követelt, amit csak egymásra utalva lehet eredményesen végezni, így itt is egy kézbe került mind a négy terület, azaz ezek vezetése a legfőbb feladatom. Egyértelmű a célom: olyan fejlesztéseket, projekteket fog a Hungaroring innentől fogva támogatni, ami veszteség helyett nyereséget hoz a cég számára” – jelentette ki az újonnan kinevezett üzletfejlesztési igazgató.
„Szalay Balázs szerint mindez nem jelenti azt, hogy a mogyoródi pálya bezárná a kapuit az emberek autó-, és motorsport szeretete előtt, és több olyan programot is szerveznek 2012-ben is, amiben a MAMS és a MNASZ vagy éppen a rendőrség, mint társszervező szerepel majd” – áll a közleményben.
„Több olyan közös projektet szeretnénk elindítani, ami például a gyermekeknek fog szólni, hisz később belőlük is kikerülhetnek leendő partnereink. Ugyancsak folytatjuk sportszakmai és biztonságos közlekedést elősegítő oktatási programjainkat” – fogalmazott a 46 éves kiváló tereprali versenyző a közlemény zárásaként.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06