2009 első felében lépne hatályba

Új KRESZ, kevesebb mérlegelés

Elkészült az új KRESZ: a Nemzeti Közlekedési Hatóság tervezete a 33 éve hatályos és legalább hússzor módosított szabályozást a tervek szerint 2009 első felében váltaná fel.

2008.04.09 07:46Népszabadság Online

A lap emlékeztet arra, hogy az 1975-ben bevezetett közlekedési szabályrendszer mára minden szempontból elavult. Nagyságrendekkel nőtt a forgalomban lévő gépjárművek száma, s olyan új járművek jelentek meg (például a quad vagy a 2,5 tonna összsúlyt meghaladó személyszállító járművek), amelyekre nem, vagy csak nehezen alkalmazhatók a ma hatályos szabályok. 

Horváth Zsolt Csaba, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnöke a Népszabadságnak nyilatkozva közlekedésbiztonsági megfontolásokkal indokolta a javasolt változtatásokat. A balesetek harmadát gyorshajtás okozza. Az NKH adatai szerint azonban ezen belül az esetek 96,32 százalékában az út-, a forgalmi és az időjárási viszonyokhoz nem igazodó sebesség miatt történik baleset - hívta fel a figyelmet, hozzátéve: az új KRESZ-ben a Nemzeti Közlekedési Hatóság ezért csökkentené az autósok mérlegelési lehetőségét a sebesség megválasztásakor.
 
A mai sebességhatárokat nem változtatják meg, de a keskeny utakon (ahol nincs két külön sáv felfestve, mert ahhoz nincs elég hely) például 90 helyett csak 70-nel lehetne hajtani. Esőben, vagy ha bármilyen oknál fogva vizes az útburkolat, autópályán 130 helyett csak 110-zel, autóúton 90, egyéb, nem lakott területen fekvő úton 70-nel szabadna hajtani. 

A tervek szerint a jövőben lassítaniuk kell az autósoknak a közlekedési lámpával nem védett gyalogátkelőhelyek előtt. A zebrák előtt 20 méterrel az autók sebességét 30 kilométer per órára kell csökkenteni. A mai szabályozással ellentétben a tervezet szerint a jövőben ismét az autóvezető lenne felelős azért, hogy utasai használják a biztonsági övüket. Horváth Zsolt Csaba a Népszabadságnak elmondta: az új KRESZ tervezetét szakmai-társadalmi vitára bocsátják. 

A jogi finomítások után a teljes jogszabályt ellenőriztetik nyelvészekkel is, mert "ha van jogszabály, amelynek valamennyi rendelkezése alatt mindenkinek ugyanazt kell értenie és az előírásait ugyanúgy kell alkalmaznia, a KRESZ biztosan ilyen". Az új KRESZ a legkorábban 2009 első fél évében léphet hatályba - olvasható a szerdai Népszabadságban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.