A vártnál jobb eredménnyel zárta a negyedévet

Egészen jól gurult a Honda

A Honda az elemzői várakozásokkal szemben nyereséggel zárta az első negyedévet, igaz, az egy évvel korábbinál közel 88 százalékkal alacsonyabbal.

2011.08.01 12:10MTI

A Honda Motor Co, az április-júniusi negyedévben (a japán pénzügyi év első negyedében) 31,7 milliárd jen (406 millió dollár) nyereséget ért el az egy évvel korábbi 272,4 milliárd jen után.
   
A Thomson Reuters hírügynökség által megkérdezett szakértők átlagban 24,20 milliárd jen veszteséget jeleztek előre. A Honda elsősorban virágzó motorkerékpár üzletének tulajdonítja, hogy a természeti katasztrófát követő termeléskiesés ellenére is pozitív tartományban tudta tartani eredményét. 
   
A Honda a folyó, 2012 március végén záró pénzügyi évre vonatkozó nyereség előrejelzését 230 milliárd jenre (2,9 milliárd dollár) emelte meg a még júniusban kiadott 195 milliárd jenes becslésről. A megemelt előrejelzés azonban még így is alig fele az elmúlt évi 534 milliárd jenes nyereségnek.
   
Az elmúlt negyedévben a Honda 1,715 billió jen értékesítési árbevételre tett szert, 27 százalékkal kevesebbre az egy évvel korábbi 2,361 billió jennél. Japánban 32 százalékkal, Észak-Amerikában 36 százalékkal, Európában 21 százalékkal csökkent a forgalma.
   
A Honda értékesítési árbevétel előrejelzését az előző 8,3 billió jenes becslésről 8,7 billióra (112 milliárd dollár) emelte meg, ami 3 százalékkal marad el az elmúlt pénzügyi évben elért értékesítési árbevételtől.
   
Eladási tervét a júliusban kiadotthoz képest 135 ezerrel 3,435 millió járműre emelte meg a Honda. Tavaly a harmadik legnagyobb japán autógyártó vállalat 3,215 millió autót adott el.
   
A Honda motorkerékpár üzletága fellendülőben van, a folyó pénzügyi évben 12,7 millió darabot tervez eladni, a tavalyi 11,45 millió után. A júniusban kiadott eladási terv még 12,645 millió darabot irányzott előre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.