Nem jön az ár

Tetőzött a Duna, a Rába és a Lajta

Apad a Duna, a Rába és a Lajta vízszintje, kedden 18 órakor megszűnik az elsőfokú árvízvédelmi készültség a Dunán és a Lajtán.

2015.01.13 12:51MTI

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője, Németh József elmondta, hogy az elmúlt 24 órában sehol nem volt jelentős csapadék. A Duna Nagybajcsnál hétfőn folyamatosan áradt, az árhullám szintje késő délután tetőzött 527 centiméteren, azóta intenzíven csökken. Kedd reggel 481 centiméter volt a vízállás. Komáromnál is apad a folyó, hajnalban 492 centiméteren tetőzött.

A Rába Győrnél keddre virradó éjszaka 435 centiméteres vízszinttel tetőzött, azóta apad.

A Lajta Mosonmagyaróvárnál kedd hajnalban 205 centiméteren érte el a legmagasabb szintet, azóta folyamatosan csökken a vízállás.

Az igazgató hozzátette: a Rábca menti belvízvédelmi szakaszon továbbra is másodfokú a készültség szintje. A homok-sarródi, a győrsövényházi, a börcsi, a tárnokréti, a bősárkányi, valamint a lesvári szivattyútelepek továbbra is éjjel- nappal működnek. A belvízzel elöntött terület nagysága 7749 hektár.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.