Árvíz

OKF: hat megyéből eddig 1200 embert kellett kitelepíteni

Az árvízi károk enyhítésére, a védekezés költségére a Belügyminisztérium vis maior keretében több milliárd forintos keret áll az önkormányzatok rendelkezésére.

2013.06.09 10:30MTI
Fotó: MTI

Hat megye 28 településéről 1200 embert telepítettek ki eddig, és 44 utat kellett lezárni a Duna áradása miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap délelőtt.

A fővárosban eddig 215 embert kellett kitelepíteni, közülük 46-ot a III., negyvenet a IV., 97-et a XIII., kettőt a IX., harmincat pedig a XXI. kerületből.

Az OKF közleményében tudatta azt is, hogy a Belügyminisztérium már megkezdte az árvízi károk felmérését azoknál az önkormányzatoknál, ahol a védekezés költsége jelentősen meghaladja az önkormányzat anyagi lehetőségeit, ezeket a költségeket ezért a vis maior keretből fizetik majd.

Az OKF közleménye szerint a Duna áradása miatt öt megyében huszonnégy településrész maradt áramszolgáltatás nélkül, ez 1783 fogyasztói helyet érintett. Komárom-Esztergom megyében négy településen tizenhét fogyasztónál nincs gázszolgáltatás.

Két megyében négy településrész maradt vízszolgáltatás nélkül, ami több mint ötezer fogyasztót érint.

Hat megyében huszonnyolc településről 1200 embert telepítettek ki, őket önkormányzati befogadóhelyen és lakásokban, valamint rokonoknál helyezték el.

Hat megyében 44 út van lezárva, a vámosszabadi határátkelő továbbra is zárva van. Az OKF közleményében kitért arra is: Pest megye egy részén és Budapesten még nem tetőzött a Duna, így "a neheze még hátravan".

Az árvízi károk enyhítésére, a védekezés költségére a Belügyminisztérium vis maior keretében több milliárd forintos keret áll az önkormányzatok rendelkezésére - írta az OKF.

Az országban nyolc megye 68 településén folyik különféle fokozatú árvízi védekezés.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.