Árvíz

Az Elba kelet-németországi szakaszán továbbra is kritikus a helyzet

Az átlagos vízállás június elején 2 méter körül van. Az árhullám 750 centiméteren tetőzhet vasárnap. Egy városrészből kitelepítettek 2800 embert.

2013.06.09 09:04MTI
Fotó: MTI

Továbbra is kritikus az árvízi helyzet az Elba kelet-németországi szakaszán.

Magdeburgnál, Szász-Anhalt tartományi fővárosánál vasárnap reggelre 744 centiméterre emelkedett a vízállás, több mint fél méterrel meghaladva a 2002-ben mért 672 centiméteres csúcsértéket. Az átlagos vízállás június elején 2 méter körül van. Az árhullám 750 centiméteren tetőzhet vasárnap. Egy városrészből kitelepítettek 2800 embert.

A folyó kelet-németországi szakaszán mintegy 15 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát. A gátakat még napokig nyomja majd a június elején megszokottnál háromszor-négyszer magasabb vízoszlop. Az ország északnyugati részére csak a jövő hét második felében érkezik meg az Elbán Csehország felől érkezett árhullám.

Bajorországban a Duna apad, az árvíz sújtotta térségekben elkezdődött a károk felmérése és a takarítás. Egyedül Passauban 800 épületet rongált meg az árvíz.

Vasárnapi lapértesülés szerint a kormány "nemzeti árvíztanácskozást" szervez a tartományi kormányfők részvételével. Arról tárgyalnak majd, hogy miként lehet méltányosan megosztani a természeti csapás miatt keletkező terheket. Az árvíz eddig kelet-németországi, az egykori NDK területén fekvő tartományokat sújtotta, és Bajorország délkeleti részét. A károsultak az egész ország szolidaritására számítanak - emelte ki egy szombati lapinterjúban Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke, aki szerint "nemzeti újjáépítési szerződést" kell kötni a volt NDK felzárkóztatását célzó, kilencvenes évek eleji szolidaritási megállapodás mintájára.

A német ipari és kereskedelmi kamarák szövetségének (DIHK) első becslése szerint az árvíz eddig több mint 11 milliárd euró nemzetgazdasági kárt okozott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.