A váratlan esemény elhárítására adják
Változás a vis maior bejelentésével kapcsolatban
A termeléshez kötött állatalapú támogatások (anyatehéntartás és anyajuhtartás) esetében is megváltoztak a vis maior események bejelentésének szabályai - hívja fel a figyelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) honlapján.
2010.08.18 07:36MTIA közlemény szerint a vis maior kérelem benyújtására a továbbiakban is akkor van lehetőség, ha a kérelemben megjelölt állatokkal, illetve állománnyal előre nem látható, váratlan esemény történik, amelynek elhárítása a termelő minden igyekezete ellenére sikertelen maradt. A korábbi gyakorlatnak megfelelően a vis maior eseményeket a termeléshez kötött támogatási formák esetében lehet bejelenteni a területileg illetékes MVH kirendeltségnél.
A vis maior formanyomtatvány szerves részét képezi az eseményt alátámasztó egyéb dokumentum, például állatorvosi igazolás, jegyzőkönyv, halotti anyakönyvi kivonat másolata stb. is, mely alapján a kérelmet elbírálják. A vis maior esemény bejelentésére a termelőknek 10 munkanapjuk van. Abban az esetben, ha a vis maior esemény 2010. augusztus 1-jén vagy ezt követően után történt, a bejelentő lapot legkésőbb a 10. munkanap végéig postázni kell az MVH felé.
A határidő elmulasztása esetén a vis maior kérelmet érdemben nem lehet elbírálni. Amennyiben az ügyfél elhunyt, annak örököse a halotti anyakönyvi kivonat kézhezvételétől számított 10 munkanapon belül jelentheti be ezt az MVH illetékes kirendeltségén. Ha a vis maior esemény bejelentésében valami az ügyfelet akadályozza - például hosszas kórházi tartózkodás - annak megszűntét követő 10 munkanapon, de legkésőbb 6 hónapon belül van lehetősége a vis maior bejelentésre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:11 Halálos áldozatot követelt az ítéletidő Szerbiában
- 6:10 Holtan találtak egy volt brit tengerészgyalogost
- 5:09 Bukarestben nyitott videójáték-fejlesztő stúdiót az Amazon
- 0:29 A hétvégén rendezik meg a Múzeumok majálisát a Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben
- 23:44 Lackfi János és Barsi Balázs kapta idén a Stephanus-díjat
- 22:25 Letartóztatták korrupció miatt az orosz védelmi minisztérium személyzeti főnökét
- 21:24 Majoross Gergely lett a magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06