Adóügyek
Kártérítési pert indít a magyar állam ellen a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség
A perben azt kívánják elérni, hogy az állam megtérítse nekik azt az összeget, amely egyházuk technikai számának elvételéből adódott.
2023.04.28 19:31MTIA Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség kártérítési pert készül indítani a magyar állam ellen, mert szerintük jogtalanul fosztották meg őket az egyszázalékos adófelajánlások gyűjtésének lehetőségétől - közölte Iványi Gábor, az egyház elnöke pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a perben azt kívánják elérni, hogy az állam megtérítse nekik azt az összeget, amely egyházuk technikai számának elvételéből adódott. A pénzt 20 000 ellátottuk megsegítésére és több tucat intézményük működtetésére fordíthatták volna.
Legutóbb csaknem 52 000-en ajánlották fel a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek adójuk egyházi egy százalékát - tette hozzá az elnök - és ezzel számításaik szerint az ötödik legnagyobb magyarországi egyháznak számítanak.
Iványi Gábor közölte azt is, hogy jövő héttől Budapest több pontján várják nyilatkozattételre azokat, akik a 2015 és 2020 közötti időszakban is részükre ajánlották volna fel adójuk egy százalékát.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- 16:44 Vihar - Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06