Bűnügy
Befejezte az utóbbi évek egyik legnagyobb magyarországi számlagyára ügyében a nyomozást a NAV - videó
Az elkövetők több mint 1 milliárd 200 millió forintot csaltak el a költségvetésből.
2023.01.19 15:16MTIBefejezte az utóbbi évek egyik legnagyobb magyarországi számlagyára ügyében a nyomozást a Nemzeti adó- és Vámhivatal (NAV); az elkövetők több, mint 1 milliárd 200 millió forintot csaltak el a költségvetésből - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
Azt írták, három éve fogták el a számlákra szakosodott bűnszervezet vezetőjét a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A pénzügyőrök több mint 170 helyszínen csaptak le a budapesti számlagyár tagjaira, és ékszereket, órákat, bankszámlákat és több luxusingatlant is zároltak, köztük a számlagyár vezetőjének csaknem kétszázmillió forintot érő házát is. A bűnszervezet tagjaitól több mint 1 milliárd forint vagyont vontak el.
Hozzátették: az elkövetők több tucat, strómanok vezette céget hoztak létre, vevőiknek valódi teljesítés nélküli számlákat állítottak ki, akik így csökkenteni tudták a fizetendő áfájukat. A megrendelők a fiktív szolgáltatások árát átutalták a számlagyár cégeinek, majd 12-13 százalékos jutalék fejében pénzüket visszakapták. Ezzel több, mint 1 milliárd 200 millió forintot csaltak el a költségvetésből - írták.
Közölték azt is, a bűnszervezet 74 tagja ellen emelhetnek vádat, és akár 25 év börtönbüntetést is kaphatnak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:39 Több mint 150 millió forintnyi hamisított terméket, köztük LEGO-játékot foglalt le a NAV - videó
- 11:35 Emlékérmét bocsátott ki az MNB Neumann János tiszteletére
- 10:47 Erdő Péter: Isten Ferenc pápa látogatásával bátorítani és erősíteni akarta a magyar népet
- 10:19 Megszólalt a hegymászó, aki utoljára látta Suhajda Szilárdot
- 8:48 Szabadulhat Galambos Lajos
- 8:40 Hatalmas ukrán veszteségről és megsemmisített Leopard tankokról tett bejelentést az orosz katonai szóvivő
- 8:35 Halálközeli élményéről vallott Gálvölgyi János
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06