Bűnügy
Robotkarokkal csaltak el egymilliárd forintot - videó
Az ügyben tizenkét embert állítottak elő, kettőnek közülük a bíróság elrendelte a letartóztatását.
2022.02.08 09:25MTIElavult robotkarok beszerzésével csalt el vállalkozásfejlesztési pályázatokból egymilliárd forintot egy bűnszövetség - tájékoztatta a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága kedden az MTI-t.
Az ügyben tizenkét embert állítottak elő, kettőnek közülük a bíróság elrendelte a letartóztatását - közölték.
Az eljárás eddigi adata szerint az elmaradott régiókban működő vállalkozások fejlesztését szolgáló hitelprogramban egy nyugat-dunántúli férfi több céget pályáztatott. Kilétének leplezésére londoni lakcímet jegyeztetett be, de egy pénzügyi szakemberrel Magyarországról irányította a folyamatokat.
A társaságok új robottechnikai eszközök beszerzésére kaptak nulla százalékos hitelt, majd a bűnszövetséget irányító férfi szlovák cégétől szereztek be többszörösen túlárazott, elavult technológiájú berendezéseket. A gépeket már egy évtizede nem gyártották, a gyártási számokat és a címkéket is meghamisították.
Az ügyben érintett hét cég külön-külön 150 millió forintot hívott le jogosulatlanul, és a cégek élén álló strómanok a lehívott hitelösszegeket pár tízezer forintos jutalékért átjátszották a bűnszervezet irányítójának
A társaságok jó részét azóta felszámolták vagy végelszámolták, valós tevékenységet a beszerzett robotkarokkal nem végeztek. A zárolt autókból, ingatlanokból és értéktárgyakból a bűncselekménnyel okozott teljes, egymilliárd forintot meghaladó kár megtérül.
Megtalálták azt a budapesti férfit is, aki a strómanok felhajtásáért felelt, ő bűnügyi felügyelet alá került, a csalás irányítóit pedig letartóztatták.
A NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt indított eljárást - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06