Adóügyek
LMP: az önkormányzatok "bedőlnének" az adóbevételeik nélkül
Már így is súlyos elvonásokat szenvedtek el.
2020.11.25 18:15MTISzámos polgármester szerint a teljes önkormányzati rendszer "bedőlne", ha részben vagy egészében elvonnák tőlük az adóbevételeiket - mondta az LMP frakcióvezetője hétfőn sajtótájékoztatón. Keresztes László Lóránt hangsúlyozta: pártja mindent megtesz ennek megakadályozásáért, ezért az LMP országgyűlési határozati javaslatot nyújt be az önkormányzatok érdekében.
Az ellenzéki politikus kifejtette: a határozati javaslat megfogalmazza az önkormányzatok feladatait a járványhelyzetben, és azt, hogy a kormánynak azok megvalósításához, valamint a működéshez biztosítania kell a forrásokat. Az előterjesztés értelében a kormánynak az eddigi megszorításokat vissza kell vonnia, és nem hozhat olyan döntéseket sem a kabinet, amely ellehetetleníti az önkormányzatok működését.
Keresztes László Lóránt felidézte a kereskedelmi és iparkamara vezetőjének javaslatát az önkormányzati adóbevételek elvonásáról, amelyet a kormány nem cáfolt, sőt szerinte a miniszterelnök egyes megszólalásai megerősítik, hogy ez egy kormányzati szándék. Az intézkedés nem segítené a kis- és közepes vállalkozásokat, őket a kormányzat tudná megtámogatni - mondta.
Hozzátette: az önkormányzatok már így is súlyos elvonásokat szenvedtek el, ami nehezíti alapfeladataik ellátását, például az utak karbantartását, a közvilágítás vagy az ivóvíz biztosítását, az egészségügyi alapellátást, a közösségi közlekedés megszervezését.
Az LMP frakcióvezetője közölte: 130 városvezetőt keresett meg levélben. Válaszaikból kiderül, hogy még a kormánypárti polgármesterek is elutasítják a kamara elnökének javaslatait.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06