Adóügyek

Szigoríthatja a katát a Pénzügyminisztérium - A PM cáfol

A katások meg infarktus-közelben...

2019.11.08 13:40ma.hu

Jelentősen megszigorítanák a százezreket érintő kata szabályait, hivatkozik Ruszin Zsolt posztjára a 24.hu. Ruszin, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) elnöke azt állítja, hogy a szervezetük birtokába került  egy dokumentum, amit a Pénzügyminisztérium jövedelemadók és járulékok főosztályának vezetője írt alá, és ez a módosítási terv igen lényeges változtatásokat ír.

A havi 50 ezer forintos befizetés nem változna, viszont:

- 2020. február 1-jétől azoknak a katásoknak, akik a minimálbér két és félszeresét meghaladóan számláznak egy ügyfélnek úgy, hogy ez teljes bevételük több mint felét adja, ezen bevétel után 40 százalék adót kell fizetniük.
- Szintén 2020. február 1-jétől összeghatártól függetlenül 40 százalék lenne a minimálbér felett az adó, ha a katás vállalkozó a korábbi munkáltatójának számlázik. (Korábbi munkáltatónak az számít, akivel a katás a bevétel megszerzésének évében vagy az azt megelőző két évben munkaviszonyban áll vagy állt.) Ezt az adót a számlát kifizető vonná le és utalná el a NAV felé.
- A többes katázás 2021. január 1-jével megszűnne. Aki nem választja ki, hogy melyik katás vállalkozását vinné tovább, annál mindegyik katázást törölnék.

Emellett az alábbiak közül az eddigi kettő helyett már legalább négy feltételnek kéne teljesülnie, hogy ne álljon fenn a leplezett munkaviszony vélelme:

- A kisadózó a tevékenységet nem kizárólag személyesen végzi.
- A naptári évi bevételének legalább 50 százalékát nem az adatszolgáltatásra köteles személytől szerezte.
- A megbízó nem ad utasítást a tevékenység végzésének módjára vonatkozóan.
- A tevékenység végzésének helye a kisadózó birtokában áll.
- A tevékenység végzéséhez szükséges eszközöket és anyagokat nem az adatszolgáltatásra köteles személy (megbízó) bocsátotta a kisadózó rendelkezésére.
- A munkarendet – például a munkaidőt – a kisadózó határozza meg.
- A mellékállású kisadózó a naptári év egészében azért nem minősül főállású kisadózónak, mert heti 36 órás foglalkoztatással járó munkaviszonyban áll, vagy a kisadózó vállalkozáson kívül más vállalkozásban főállású társas vállalkozónak minősül.

Az Index megkérdezte a Pénzügyminisztériumot, ők válaszként egy közleményt küldtek. Eszerint nem tervezik a kata "drágítását", csak több ellenőrzés jön, mert sokan kijátsszák a szabályokat. Pontosabban "az ágazati szereplők és ellenőrzési tapasztalatok a katát érintő visszaélésekre hívták fel a kormány figyelmét," ezért a NAV majd többet fog ellenőrizni.

Ezt nem fejtik ki sokkal jobban, ennyi mivel csak annyit tettek még hozzá ,hogy  "a kormány azért vezette be az alacsony adójú kisadózó vállalkozások tételes adóját 2013-ban, hogy a kisebb vállalkozásokat segítse. Az ágazati szereplők észrevételei szerint egyes nagyobb cégek kijátsszák a szabályokat, és visszaélésszerűen alkalmazzák a katát, vállalkozói státuszba kényszerítve az alkalmazottaikat. Ez hátrányt okoz a munkavállalóknak, ugyanis kisebb ellátásra szereznek jogosultságot, míg az őket illegálisan katásként alkalmazó nagyvállalat torzítja a piaci versenyt, és sérti a tisztességes szereplők érdekeit is.

A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete közleménye

"Az Adótanácsadók Egyesülete elhatárolódik Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) elnöke információja alapján a 24.hu portálon megjelent "Jövőre kinyírhatja a katát a Pénzügyminisztérium" írásban közöltektől." - mondta el Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke.

Szervezetünk tudomása szerint nincs olyan elfogadott tervezet, amely a katás vállalkozásokat érdemben érintené. Egyesületünk véleménye szerint az ilyen megalapozatlan híresztelések alkalmasak arra, hogy zavart keltsenek a katás vállalkozások körében.

Úgy éreztük, hogy az Adótanácsadók Egyesülete által képviselt szakmák hitelességének védelmének érdekében ki kell fejeznünk, hogy károsnak tartjuk a szenzációhajhász információk megjelentetését, amelyek rombolhatják az adótanácsadók és könyvelők szavahihetőségét, megbízhatóságát. Továbbá úgy véljük, hogy minden érintettel, így a pénzügyi kormányzattal is egyeztetések útján kell rendezni az adózási és adminisztrációs területen felmerülő vitás kérdéseket, és bár szükséges elmondani véleményünket a képviselt vállalkozások és szervezetek érdekében, de csak ha véleményünk tényszerű, ellenőrzött információkhoz kapcsolódik.

Szervezetünk azonban egyet ért azzal a törekvéssel, jobban kell ellenőrizni a kata igénybevételének jogosságát, és meg kell akadályozni a szabályok kijátszását a kisvállalkozások, a munkavállalók és a tiszta verseny feltételeinek érdekében.

Kiadó: Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.