Tehetséggondozás
Adófelajánlásokból közel 1,5 milliárd forinthoz jutott a Nemzeti Tehetség Program
Idén 3,3 milliárd forint fordítható tehetséggondozásra.
2019.09.25 03:29MTIAz adófizetők idén egyszázalékos felajánlásaikkal közel 1,5 milliárd forinttal támogatták a Nemzeti Tehetség Programot, amely ezzel a második legnagyobb támogatást kapta a jogosultak közül - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek kedden Tatán.
Illés Boglárka hozzátette, idén 3,3 milliárd forint fordítható tehetséggondozásra, a kezdeményezés évente 300-350 ezer fiatal előrejutását segíti. A tehetségprogram finanszírozásának egyik felét az egyszázalékos felajánlások jelentik, a másik részét a kormány biztosítja.
Támogatásra pályázhatnak intézmények, civilek és nonprofit társaságok, valamint a nemzet fiatal tehetségeit támogató ösztöndíjon keresztül évente akár egymillió forinthoz juthatnak az érintettek.
Illés Boglárka kiemelte, idén öt település mellett Tata is megkapta a Tehetségbarát Önkormányzat-díjat.
Michl József (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, a város öt év alatt harmincmillió forintot fordított a kiemelkedő tanulmányi, és sport- és művészeti eredményeket elérő diákok támogatására. Tatán három, néptánccal, komoly- és népzenével foglalkozó oktatási intézmény található, mintegy ezerkétszáz diákkal.
A város volt piarista rendházában a napokban nyílt meg Magyarország első regionális könnyűzenei tehetséggondozó és képzőközpontja. A létesítményben végezhető hangszeres oktatás, kompetenciafejlesztés és zeneipari képzés, rendezhetők hangszeres és zeneipari workshopok, előadások és konferenciák.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06